„Budai fiúk Varese-ben – Orbán-villa, a budapesti kormányhoz köthető cég áll a milliós vásárlás mögött” címmel jelentetett meg cikket a Domani című olasz lap, amely egy fotót is közzétett az ominózus ingatlanról.
Miként a 444.hu az olasz információk alapján beszámolt róla, a lombardiai Varese egyik legszebb villája tavaly nyáron cserélt gazdát. A több mint ezer négyzetméteres ingatlan a városban található, de távol a forgalomtól, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel, 256 négyzetméteres garázzsal.
„A 4,3 millió eurós vételárat azonnal, hitel nélkül fizette ki egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak”
– írták az olasz lapra hivatkozva.
Úgy tudni, az eredeti tulajdonosok – Margherita Maccapani Missoni, egy divatház örököse, valamint Eugenio Amos autóversenyző – 2023 decemberében írtak alá egy adásvételi szerződést egy magyar céggel. A vevő a Praedium Property Kft. volt, amelyet alig egy hónappal korábban, 2023. november 20-án alapítottak. Ennek a cégnek a tulajdonosa a TripleHill Capital vagyonkezelő, amelyet Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz kötnek.
Az 4,3 millió eurós vételár tíz százalékát azonnal letétbe helyezték.
Az olasz lap kiemeli, hogy a 443 300 eurós előleg egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.
A végleges adásvételi szerződést csak 2024 .július 17-én írták alá, de akkorra a vevő megváltozott: immár az Influentia Kft. lett a tulajdonos, amelyet 2023 szeptemberében alapítottak. Ez a cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, de ugyanúgy a Triple Hill kezeli, ugyanott van a székhelye, mint a Praedium Property Kft-nek.
A nyilvános dokumentumok alapján tehát nem lehet biztosan tudni, ki a varesei villa tényleges tulajdonosa - hangsúlyozza a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér