A Szent István-napi tűzijáték megszervezésére az idén a Lounge Event Kft.-vel kötött szerződést az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. – írja az Mfor.hu. Az aláírt szerződés szerint komplex rendezvényszervezési és kommunikációs ügynökségi feladatok ellátásáról van szó, tehát nemcsak a látványosságról, hanem az előkészítésről és a tájékoztatási feladatokról is. Az állami ünnep ennél többe fog kerülni, a tűzijáték ugyanis csak a rendezvénysorozat egy eleme, erre a kontraktusban külön ki is térnek:
A tűzijátékra vonatkozó szerződést március 6-án írták alá, a teljesítési időszak legfeljebb szeptember 30-ig tart, de a megbízás korábban is megszűnhet, ha a keretösszeg – beleértve az opciós részt is – kimerül.
A keretösszeg nettó 2 milliárd 415 millió forint plusz áfa, azaz bruttó 3 milliárd 66 millió forint, amely magában foglalja a 30 százalékos, nettó 724,5 millió forintos opciós részt is.
Tavaly az Rtl.hu írta meg, hogy tűzijáték és kapcsolódó rendezvények szervezésére a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer forintos, bruttó 2 milliárd 390,5 millió forintos keretszerződést kötött Balásy Gyula érdekeltségeivel.
Kapcsolódó
Itt természetesen nem álltak meg a költségek, hiszen a programsorozat ennél jóval nagyobb tétel szokott lenni: a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) tavaly 12,5 milliárd forintot adott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek a megrendezésre.
A Lounge Event és a jelen megbízásnál megjelölt alvállalkozói, a Valton-Sec. Zrt. és a Visual Europe Zrt. feladata a tűzijáték „szakszerű és határidőre történő megszervezése és lebonyolítása a megrendelő egyedi megrendelése szerint”. „A rendezvény operatív szempontból az operatív törzs vezetésével kerül lebonyolításra” – fogalmaz a szerződés.
A kivitelezés során legalább 20-25 perces tűzijátékot kell megvalósítani, a lehető legtöbb kilövési pont felhasználásával, a tűzijáték-iparban elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye