Szerdán az eduline.hu arról írt, hogy több mint 70 ezer forintot kell fizetniük azoknak a tanároknak és tanítóknak, akiknek 14 évnél kevesebb szakmai gyakorlatuk van, mégis a lehető leghamarabb szeretnének a pedagógus II. kategóriába kerülni.
A köznevelési államtitkárság közleményében azt írta: alaptalanok azok a sajtóinformációk, amelyek azt állítják, hogy fizetniük kellene a pedagógusoknak. Miközben a jogszabályokban könnyen ellenőrizhető az információ valóságtartalma, egyes médiumok mégis kritikátlanul veszik át egymástól az ellenőrizetlen állítást - olvasható a reagálásban.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár február 28-án jelentette be, hogy 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a pedagógus II. minősítésre a következő tanévben. Pályázatot azok a szakvizsgával rendelkező pedagógusok adhatnak be, akik legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek - mondta, és hozzátette: a harminc évnél régebben a pályán lévő pedagógusok szakvizsga nélkül is jelentkezhetnek. A sikerrel pályázó tanárok a 2016-17-es tanévtől kapják meg a magasabb besorolással járó bért. Az államtitkár tudatta: a jelenleg érvényben lévő március 31-i jelentkezési határidőt várhatóan november 30-ra módosítják. Az idén 25 ezer szakvizsgával rendelkező és legalább 14 esztendeje a pályán lévő pedagógus vehet részt a minősítésben.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Ha ilyen teát vett, azonnal vigye vissza: veszélyes anyag került bele
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat