A strasbourgi székhelyű törvényszék 2014 szeptemberében első fokon már kimondta, hogy sérült a PM-es Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, illetve az LMP-s Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia szabad véleménynyilvánítási joga, s ezért kártérítést ítélt meg nekik.
Az ügyet a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanács elé utalta a bíróság. Az EJEB fellebbviteli fóruma keddi jogerős ítéletében helyben hagyta a korábbi döntést és megállapította, hogy a bírságolással a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10. cikkét.
Karácsony Gergely és Szilágyi Péter 2013 májusában egy "Loptok, csaltok, hazudtok!" feliratú táblát állított fel a parlamentben, a kormánypárti padsorokkal szemben, a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul. A trafiktörvény módosításának végszavazása után Dorosz Dávid és Szabó Rebeka "Itt Nemzeti Dohánymaffia működik" feliratú táblát vitt az ülésterem közepére. A következő hónapban a földtörvény zárószavazásakor az LMP-hez tartozó Szél Bernadett, Lengyel Szilvia és Osztolykán Ágnes pedig "Földrablás helyett földosztást!" feliratú transzparenst tartott a magasba. Szél Bernadett egy földet tartalmazó, aranyszínű fatalicskát is tett Orbán Viktor miniszterelnök asztalára. Az Országgyűlés 50 ezertől 185 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabott ki a képviselőkre.
A strasbourgi bírói fórum ítélete szerint a magyar államnak összesen 14 620 euró (nagyjából 4,4 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszosoknak.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára. A bíróság nagykamarája által hozott verdikt végleges, és nem fellebbezhető meg.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold