A hajléktalan kecskeméti nő 2011. év végén ismerte meg a sértettet. A férfi megengedte neki, hogy szívességi lakáshasználóként beköltözzön a kecskeméti lakásába, így már ketten laktak ott. A vádlottnak a lakhatás költségeibe nem kellett beszállnia, és a külvilág felé élettársakként jelentek meg, noha valójában nem voltak ilyen kapcsolatban.
A vádlottat a lakásába befogadó férfi a nő sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt 2012 áprilisában börtönbe került, a nő pedig egyedül maradt a lakásban. A vádlott - kihasználva azt, hogy kívülállók élettársaknak gondolják őket - 2012. április 25. napjától 2013. október 25. napjáig minden hónapban jogosulatlanul felvette a sértett havi nyugdíját. A nyugdíj felvételekor a postai utalványokat a saját nevében, a sértett élettársaként írta alá. A vádlott a nyugdíjat kézbesítő postás becsapva 2012. április 25. és 2013. október 25. között összesen 1.109.680 forint nyugdíjat vett fel jogosulatlanul. A felvett nyugdíjat magára költötte, a kár nem térült meg.
A vádlott ezen kívül ellopta a sértettnek a lakás konyhájában tartott 40 ezer forint összegű készpénzét is, amelyet szintén saját magára költött. Ez sem térült meg.
A járási ügyészség a más ügyben előzetes letartóztatásban lévő nőt folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettével, valamint szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Berobbant a gyermekvállalás miatti pénztári költés

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?
