A kormány felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy a bor forgalomba hozatali járulékfizetési kötelezettség megszüntetésére irányuló jogszabályokat készítse elő - többek között ezt az utasítást is tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent dokumentum.
Decemberben még egyeztettek a keret felhasználásáról
A legújabb döntés váratlanul érte a borászokat, hiszen a pincészetek képviselői decemberben is a járulékból befolyó összeg felhasználásáról egyeztettek a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárával - nyilatkozta az InfoRádió kérdésére Jásdi István. A Pannon Bormíves Céh elnöke, aki a Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének (Vindependent) elnökségi tagja is, elmondta: abban bíznak, hogy a hír nem igaz, hiszen az elmúlt hónapokban zajló kormányzati egyeztetések alapján teljesen másra számítottak.
Jásdi István kiemelte, hogy a szakminisztériummal folytatott egyeztetéseken az a négy szakmai szervezet vett részt, amelyek a magyar szőlőtermesztés és borászat egészét képviselik (a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Magyar Szőlő- és bortermelők szövetsége, Vindependent, Pannon Bormíves Céh).
Az AMC-től a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül a bormarketing
A határozat a közösségi agrár- és bormarketinggel kapcsolatos állami feladatok ellátásáról is dönt. A dokumentumban ez áll: "A kormány egyetért azzal, hogy a közösségi agrár- és bormarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat az Agrármarketing Centrum helyett a Magyar Turizmus Zrt. lássa el. A kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy a feladatok átadásával kapcsolatos részletes előterjesztést készítsék elő, annak figyelembevételével, hogy a közösségi agrár- és bormarketinggel kapcsolatos szakmai felügyeletet továbbra is a vidékfejlesztési miniszter látja el." A végrehajtás határideje: 2012. március 31.
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Robbantás Moszkvában, káosz Budapesten
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában