Október 4-én jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank idei emlékérméinek legújabb darabja, amely a magyar agarat ábrázolja.
A 2 ezer forint névértékű, 16 grammos színesfémből készült érmét (ami címlapképen látható) Imrei Boglárka fémműves iparművész tervezte. Az agaras érme már a magyar kutyákat bemutató érmesorozat (hivatalos nevén "Magyar pásztor- és vadászkutya-fajták sorozat) harmadik darabja. A kutyás érméket minden évben október 4-én, az állatok világnapján jelenteti meg a jegybank. Elsőként 2019-ben a vizslás, 2020-ban a komondoros érmét bocsátotta ki, most pedig jön az agaras érme.
Több emlékérme mellett a kutyás sorozat eddigi darabjai nagy sikert arattak. A vizslás érmék a kibocsátás után négy nap alatt elfogytak, a komondoros érme esetében pedig az első nap kifutott az úgynevezett szabad keret. Vagyis az első nap után már csak azok tudtak vásárolni belőle, akik előjegyezték.
A Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) a komondoros érme sikere miatt tavaly megkérdezte a jegybankot, hogy a nagy kereslet miatt növeli-e a példányszámot a kutyás érmék esetében. Akkor a jegybank közölte:
"Az MNB által kibocsátott emlékérmék maximálisan verhető darabszámát a Magyar Közlönyben megjelenő rendelet rögzíti, ettől a jegybank el nem térhet. A magyar vizsla és a komondor esetében is tízezer érme készíthető, és a sorozat többi tagját is ugyanebben a példányszámban tervezzük megjelentetni."
Az idei emlékérmeprogram forgatókönyve szerint azonban a kutyás érmék népszerűsége miatt az MNB lépett. Az agaras érméből a menetrend szerint várhatóan 15 ezer darab készül, míg a vizslásból és a komondorosból 10 ezer darabot gyártottak.
Nem a mindennapos fizetésre valók
A kutyás és a többi emlékérmék törvényes fizetőeszköznek számítanak, így bárhol elfogadják azokat, ám nem erre valók. Az emlékérmék ugyanis - az egyedi kivitelezés és korlátozott példányszám mellett - pont azzal őrzik meg különleges értékközvetítő szerepüket, hogy nem vesznek részt a napi pénzforgalomban. Arról nem beszélve, hogy egy élelmiszerboltos bevásárlásnál problémát okozhat egy ilyen érme, mert ritkaságnak számítanak a többi - úgynevezett - forgalmi érmékhez képest.
Tehát kerülni kell az emlékérmékkel való fizetést, mert zavarja a normál pénzforgalmat. Aki pedig esetleg megválna az emlékérméjétől, bármikor eladhatja. Akár meghirdetheti az interneten, de a jegybank is kötelezettséget vállal arra, hogy az általa kibocsátott érméket névértéken visszavásárolja.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722008224.jpg/240/?v=2024012201)
Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)