A módosítást a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának EU-párti tábora terjesztette be a brit EU-tagság megszűnése utáni brit kereskedelmi politika vámszabályozási fejezetéről szóló törvényjavaslathoz.
A BBC értesülései szerint a kormány olyan sarkalatos jelentőségűnek ítélte e módosítás elvetését, hogy ha ez nem sikerült volna, a tory frakcióvezetés szerdára bizalmi szavazást kezdeményezett volna a kormánnyal szemben az alsóházban.
Az indítványt végül a kedd esti végszavazásban 307-301 arányban elutasították a képviselők.
A vita hátterében az áll, hogy a konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, mégpedig azzal az érvvel, hogy egyrészt a Brexit után csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal, másrészt a további tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételek teljesítésére kötelezné Londont - mindenekelőtt az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás kérdésében -, mintha Nagy-Britannia ki sem lépne az EU-ból.
London ugyanakkor átfogó szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val. Az erről a minap közzétett 104 oldalas javaslatcsomag szerint a majdani új kereskedelmi kapcsolatrendszert az Európai Unióval úgy kell megtervezni, hogy biztosítható legyen a "súrlódásmentes" további kétoldalú áruforgalom. Ennek érdekében a felek a brit indítvány szerint - amelyet még az EU-nak is véleményeznie kell - fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.
A Konzervatív Párt frakciójának EU-párti "lázadói" a vámuniós tárgyalások megkezdését célzó, kedd este elvetett módosító indítványukat arra az esetre terjesztették elő, ha minderről Londonnak nem sikerül megállapodnia az EU-val.
A brit kormány javaslatcsomagja ugyanakkor jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az EU-val, mint amilyet a megosztott alsóházi tory frakció keményvonalas Brexit-csoportja látni szeretett volna. Boris Johnson, ennek az erőteljesen EU-szkeptikus konzervatív pártcsoportnak a frontembere a múlt héten le is mondott külügyminiszteri tisztségéről, és távozott a Brexit-ügyi tárca vezetője, David Davis is.
A kép forrása: AFP.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Ennyi volt: jól ismert autómárkák dőlhetnek be teljesen jövőre
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni