Szakmai körökben terjedő becslések szerint akár a kulturális szféra jelenlegi közalkalmazottainak húsz százaléka is úgy dönthet, hogy nem lép át november 1-től a Munka Törvénykönyvének hatálya alá, inkább új állást keres magának - írja a Népszava. A mostani nagyjából 12 ezerből így nem sokkal több mint 10 ezren maradhatnak.
A fideszes képviselőkön gyorsan átfutott átalakulási törvény értelmében a munkáltatóknak augusztus 15-ig minden közalkalmazottal írásban kellett közölni új munkaszerződése tartalmi elemeit, a dolgozóknak pedig ma estig kell eldönteni, hogy elfogadják az új foglalkoztatási feltételeket vagy sem.
Kapcsolódó
Munkajogászok úgy látják, hogy a törvény szövege is tele van vitára okot adó megfogalmazással. Vélhetően ezzel tisztában van az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is, mert a nyáron egy eligazító szöveget küldött szét a munkáltatóknak. Ez azonban csak növelte a bizonytalanságot, hiszen mindjárt a bevezetőjében kihangsúlyozta: "jelen dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, arra bíróság vagy más hatóság előtt bizonyítékként hivatkozni nem lehet".
Az átsorolási törvény azt is kimondja, hogy az újonnan megajánlott bére senkinek nem lehet alacsonyabb, mint amire október 31-én jogosult lenne. A munkaadók azonban számos trükköt bevetettek a spórolásra. Előfordult, hogy már augusztusban visszavették valakinek a bérét, hogy a jogviszony fordulónapján alacsonyabb összeggel számolhassanak, de olyan is van, akinél a megajánlott bér ez év decemberéig, másoknál jövő márciusig érvényes, azt követően viszont csökken.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás