Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Papp László Budapest Sportaréna számos alkalommal kicsinek és kevésnek bizonyul, márpedig Budapest vonzó központja lett a nagyszabású kulturális produkcióknak és koncerteknek is - idézi az MTI.
A miniszter a megnyitón felidézte, amikor megszületett a kormánydöntés arról, hogy 2018-ban Magyarország - Szlovákiával közösen - pályázik a jövő januári férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére, tudták, hogy meg kell építeniük a vidék és az ország legnagyobb csarnokát is. Előbbi a múlt héten átadott 8500 férőhelyes szegedi Pick Aréna, utóbbi pedig 20 022 ember befogadására képes, Európa egyik legnagyobb arénája.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy egyre többen döntenek majd úgy az ilyen csarnokok láttán, hogy gyermekként, fiatalon kézilabdázni kezdenek.
Magyarország még soha nem rendezett felnőtt férfi világversenyt kézilabdában, de januárban erre is sor kerül, majd 2024-ben női Európa-bajnokságnak, 2027-ben pedig női világbajnokságnak ad otthont az ország.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye