Eddig összesen nyolc fertőzöttről tudnak. „Nincs ok a pánikra. Minden rendelkezésre áll, amire szükségünk van a fertőző betegségek terjedésének féken tartására” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy a betegség kitörését sikerült az északnyugati Kagera régióra korlátozni.
A németországi Marburg városáról elnevezett – az ebolához hasonló – vírus, amelyet 1967-ben fedeztek fel, miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták azt Marburgba, illetve Belgrádba, az ebolavírushoz hasonlóan gyümölcsevő denevérekről terjed az emberre, és vérzéses lázat okoz.
Emberről emberre testváladékkal vagy a fertőzött testfelülettel való érintkezés útján terjed. Kezelés nélkül az esetek 80 százaléka halálos lehet.
A Marburg-vírus ellen nincsen engedélyezett védőoltás, de a kiszáradás elleni kezelés javítja a túlélés esélyeit.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) februárban megerősítette, hogy a Marburg-vírus okozott fertőzéseket a nyugat-afrikai Egyenlítői-Guineában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló