A tárcavezető egyben további F-16-os harci repülőgépek átadását ígérte a következő hónapokban.
„A háború persze minden egyes nappal intenzívebbé válik, és Ukrajna egyre több dandárt állít fel, amelyeknek támogatásra és katonai felszerelésre van szükségük. Fenn kell tartanunk a támogatás folytonosságát" – mondta el Ruben Brekelmans.
Mint állítja, a közös drónfejlesztés ötvözni fogja Ukrajna újításait a holland szakértelemmel, hogy javítani lehessen a harctéren bevetett technológiákon.
„Különböző típusú drónokra fogunk összpontosítani, így az inkább védelmi jellegű, megfigyelő drónok mellett a támadó drónokra is, mivel látjuk, hogy Ukrajnának szüksége van ezen támadó jellegű eszközökre katonai létesítmények ellen"
– fűzte hozzá a holland tárcavezető.
Brekelmans hangsúlyozta, hogy a beruházni tervezett összeg felét Hollandiában fogják elkölteni, a fennmaradó részből pedig más országok mellett Ukrajnának is szánnak.
Hollandia eddig 10 milliárd euró értékű katonai támogatást ígért a kijevi vezetésnek, amiből eddig 4 milliárdot költött el.
Ruben Brekelmans Harkivban tett szombati látogatása nyomán azt mondta, hogy a város védelmének egyetlen módja az, ha Oroszország területén lévő katonai célpontokra mérnek csapást. A kijevi vezetés már hosszabb ideje próbálja rávenni nyugati szövetségeseit, hogy engedjék az általuk szállított fegyverekkel mélységi csapások végrehajtását.
A holland miniszter azt is közölte, hogy a Hollandia által átadott első F-16-osok már az ukrán légtérben tevékenykednek, míg a többi a közelgő hónapokban, talán a jövő év elején kerül majd átadásra. Hollandia összesen 24-et ígért az amerikai gyártmányú harci repülőgépekből. A tárcavezető hozzátette: hazája alkatrészeket, üzemanyagot és fegyvereket is szállít a gépekhez, illetve igyekszik kiterjeszteni az ukrán pilóták kiképzését szolgáló programot is.
Beszélt arról is, hogy Hollandia különböző országokból beszerzett alkatrészek segítségével próbál összeállítani egy további Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának, de gondjai akadtak néhány részegység beszerzésével. Ukrajna már használ egy Patriot radarállomást, amelyet Hollandia adott át, három kilövőállást pedig hamarosan leszállítanak.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó