Külföldi lapok beszámolói szerint Párizs mellett Nantes-ban, Lyonban és Marseille-ben is kirobbantak utcai demonstrációk azután, hogy nagy meglepetésre az Új Népfront nevű baloldali tömörülés győzött a választás vasárnapi második fordulójában. Az első fordulóban még a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés állt az első helyen, ám a szélsőjobb szervezet végül a harmadik helyre szorult, a Macron-féle Együtt pártszövetség mögé.
Az eredmények hallatán a párizsi Place de la République-nál mintegy nyolcezren gyűltek össze. Helyszíni jelentések szerint a rendőrök több tüntetőt is letartóztattak, miután csuklyás bandák tüzeket gyújtottak, üvegeket törtek be és dobálni kezdték a rendőröket. Könnygázt is bevetettek ellenük, számolt be a Le Figaro.
A francia lap arról is hírt adott, hogy Marseille-ben ötezren vonultak az utcára. tűzijátékokat és füstbombákat gyújtottak. Kisebb rendzavarások voltak Rennes-ben is, ott 25 embert tartóztattak le. Lyonban üzletek zárták be és takarták el a kirakataikat, az esetleges zavargásokra készülve.
A Guardian azt írja, hogy a francia hatóságok országszerte mintegy 30 ezer rendőrt vezényeltek ki az utcákra. A francia belügyminiszter aggodalmának adott hangot, hogy egyesek megragadják az alkalmat, hogy súlyos zavart okozzanak.
A lap arról is beszámol, hogy elemzők arra figyelmeztettek: a választások az eurózóna második legnagyobb gazdaságában a politika elhúzódó megbénult időszakához vezethetnek, miközben Franciaország az olimpia megrendezésére készül , és Európa továbbra is az ukrajnai háborúval küzd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló