Az Európai Bizottság (EB) közleménye szerint
nyilvános konzultációt indított az amerikai importtermékek listájáról, azokról, amelyek az Európai Unió (EU) ellenintézkedései lennének, és a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) is fordul, amennyiben a folyamatban lévő tárgyalások nem vezetnek kölcsönösen előnyös eredményre, illetve az amerikai vámok eltörléséhez.
Az MTI tudósítása szerint a konzultációra bocsátott lista 95 milliárd euró értékű amerikai importot érint.
A tagesschau.de német hírportál beszámolója szerint a 217 oldalas listán a felsorolás
- a fajtatiszta tenyészlovakkal kezdődik,
- a gyűjtői értékkel bíró bélyegekkel, régiségekkel ér véget,
- a kettő között pedig több ezer egyedi, főként ipari és mezőgazdasági termékek található,
- de autók, repülőgépek, képernyők, akkumulátorok éppúgy szerepelnek benne, mint játékok és sporteszközök, élő kacsák, pulykák és fagyasztott marhahúsok.
Az MTI tudósítása szerint az EB a fenti mellett konzultációt folytat bizonyos, az Egyesült Államokba irányuló acélhulladék- és vegyipari termékek exportjának esetleges korlátozásáról is, 4,4 milliárd euró értékben. A konzultáció mind az Egyesült Államok vámtarifáival, mind az autókra és autóalkatrészekre kivetett vámtarifákkal foglalkozik.
Az EB közölte azt is, hogy a konzultációs kérelem benyújtásával az EU vitát indít a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt a kölcsönös vámtarifák és az autókra és autóalkatrészekre kivetett vámtarifák ügyében, mert ezek véleménye szerint sértik az alapvető WTO-szabályokat. Az EU célja annak megerősítése, hogy a nemzetközileg elfogadott szabályok számítanak, és ezeket egyetlen WTO-tag sem hagyhatja figyelmen kívül egyoldalúan, beleértve az Egyesült Államokat is.
Az EB folytatja a tárgyalásokat más kereskedelmi partnerekkel új exportpiacok felkutatása és az ellátási források diverzifikálása érdekében, illetve folytatja a megkezdett munkát a kereskedelmi akadályok csökkentése és az EU egységes piacának megerősítése érdekében is.
Donald Trump amerikai elnök még márciusban vetett ki vámokat az acél- és alumíniumimportra, majd április elején az autókra, később minden más importárura országonként külön-külön tarifával. Ezt azt utóbbi intézkedést 90 napra felfüggesztette, de egy 10 százalékos, általános vámot érvényben hagyott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció