A Kínából érkező import drámaian visszaesett, mióta Trump kivetette a hatalmas, 145 százalékos vámot – írta a CNN. Gene Seroka, a Los Angeles-i kikötő ügyvezető igazgatója azt mondta, ezen a héten mintegy 35 százalékkal kevesebb a szállítmány, mint a tavalyi év azonos időszakában, és a most beérkező teherhajók az elsők, amelyekre vonatkoznak a Kínával és más helyekkel szemben a múlt hónapban kivetett vámok.

Seroka szerint a kikötőbe érkező hajókon a kínai import több mint 50 százalékkal csökkent, mert sok importőr lemondta korábbi megrendeléseit, mivel az amerikai vállalkozások nem érdekeltek a magas vámok kifizetésében, amelyek akár a kétszeresükre is növelhetik a kínai áruk árát.

Los Angeles kikötője 80 hajó érkezésére számított májusban, de ezek 20 százalékát törölték, és már 13 júniusi járatot is lemondtak.

Ryan Petersen, a Flexport logisztikai és szállítmányozási brókercég vezérigazgatója szerint egyes kiskereskedők inkább fizetnek a kínai raktárakban történő tárolásért, az Egyesült Államokba történő import helyett. Mivel az importőrök és a kiskereskedők nem hajlandók megfizetni a magas költségeket, a szállítások tovább csökkenhetnek – akár 60 százalékkal is – mondta Petersen. Hozzátette, csak idő kérdése, hogy mikor adják el a kereskedők a meglévő készletüket, és akkor hiány és áremelkedés lesz.

A National Retail Federation (NRA) adatai szerint az Egyesült Államokba irányuló import várhatóan legalább 20 százalékkal csökken majd 2025 második felében az előző évhez képest. A kínai visszaesés még nagyobb lesz: a JP Morgan az onnan érkező import 75-80 százalékos visszaesésére számít.

Eközben az amerikaiak továbbra is vásárolnak olyan árukat, amelyeket korábban az Egyesült Államokban raktároztak. De ezek a készletek kezdenek kifogyni.

Véget ér a készletfelhalmozás

A felhalmozás a vártnál jobban növelte az amerikai kereskedelmi hiányt márciusban, rekordnak számító 140,5 milliárd dollárra emelte, mivel a vállalkozások alapanyagokat, eszközöket és fogyasztási cikkeket halmoztak fel még Trump vámtarifáinak bevezetése előtt.

Az áprilisi új vámok hulláma ellenére a közgazdászok arra számítanak, hogy az import növekedése legalább még néhány hétig folytatódni fog, mivel megérkeznek a kikötőbe azok az utolsó szállítmányok, amelyek még a Trump-féle „Felszabadulási Nap” vámtarifák bejelentése előtt vízen voltak.

Az áruk vámmentesen léphetnek be az országba, ha azokat a vámok kivetésének dátuma előtt az indulási kikötőben vagy az Egyesült Államokba tartó hajóra rakodták, és május 27. előtt érkeznek meg – írták a Wells Fargo közgazdászai. „Az áprilisi adatokban egy utolsó hajrá-erőfeszítést láthatunk. De ezen túlmenően arra számítunk, hogy a kereskedelem jelentősen lassulni fog.”

Az amerikai kiskereskedőknek körülbelül 5-7 hétre elegendő készletük van még az áruikból, mert a vámtarifa bejelentése előtt felhalmozták készleteiket. Erről itt írtunk bővebben >>>