Pete Hegseth védelmi miniszter azzal vádolta a médiát, hogy torzított, részrehajló információkat közöl, és figyelmen kívül hagyja a valós katonai eredményeket. Az amerikai katonai hírszerzés, a DIA egyik kiszivárogtatott értékelésére hivatkozva a sajtó kétségbe vonta, hogy az iráni atomerőmű teljesen megsemmisült volna, ám a tárcavezető ezt szándékos dezinformációnak nevezte.
A Pentagonban tartott csütörtök reggeli sajtótájékoztatón Hegseth hangsúlyozta, hogy a valós helyzetet inkább az izraeli atomenergia-bizottság és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség értékelése tükrözi, amelyek szerint az amerikai támadás hosszú távú, komoly következményekkel járó hatást ért el.
A Bild német hírmagazin szerint a feldühödött miniszter elfogultsággal vádolta a sajtót, és azt mondta:
ha tudni akarják, mi folyik Fordóban, jobb, ha odamennek, és visznek magukkal egy nagy lapátot.
Szerinte a média célja a Trump elleni politikai támadás, az amerikai pilóták történelmi teljesítményét pedig elbagatellizálják.
Előzőleg Donald Trump amerikai elnök is keményen nekiment a médiának, „álhíreknek” nevezve a CNN és a The New York Times tudósításait. Trump különösen a CNN egyik riporterét kritizálta, és úgy fogalmazott, hogy ki kellene dobni „mint egy kutyát”. Az elnök állítása szerint a Fordo atomerőmű teljesen megsemmisült, és a többi hír csak hazugság.
A szerdai hágai NATO-csúcstalálkozóra érkezve Donald Trump újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris létesítmények teljes elpusztításával járt. Az iráni nukleáris központot „brutális támadás érte”, amelyet nagyon nehéz lesz újjáépíteni.
„A teljes infrastruktúra összedőlt, köszönhetően a nagyszerű amerikai pilótáknak” - mondta az elnök. Hozzátette: ha nem léptek volna, a felek még mindig háborúznának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek