A kitelepítések a tartományban található Jacobsthal Bahnhof nevű falu lakosait érintik, akiknek elővigyázatosságból szombat estig nem szabad visszatérniük otthonaikba. A hatóságok azt közölték, a tűzoltóság ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, azonban a széljárástól is függ, mikor tudják megfékezni a lángokat – írja az MTI.
Korábban már a környékbeli Heidehauser településen élőket is evakuálták.
A lángok kedden csaptak fel a szászországi Gohrischheide egykori katonai támaszpontján és a tűz azóta átterjedt Brandenburg egyes részeire is, valamint már 1000 hektárnyi földet felperzselt. Az oltásban körülbelül 400 tűzoltó vesz részt.
A bázison korábban fegyverek hatástalanításával foglalkoztak, így az oltási munkálatot végzőknek figyelembe kell venni az esetlegesen fel nem robbant lőszerek jelentette kockázatokat is. Ezenfelül a környéken található még egy rezervátum, Szászország veszélyeztetett madárfajaival.
Eközben erdőtüzet jelentettek a kelet-németországi Türingia tartományból is, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a meteorológiai szolgálat szerint a hét végén ismét hőhullámok várhatók. A tartományi erdészeti hivatal azt közölte, a mostani Türingia történetének legnagyobb erdőtüze 1993 óta.
Menekítik a turistákat Athén környékéről és Krétán is
Erdőtüzek miatt több ezer embert evakuáltak Görögországban, Törökországban pedig már emberéletet követeltek a tüzek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben