Az iráni atomprogramot sikerült véglegesen visszavetni, azonban Irán újrakezdheti nukleáris fejlesztéseit az ország más részein – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén. A New Jersey-be tartó Trump újságíróknak elmondta: Teherán nem egyezett bele atomprogramjának ellenőrzésébe, és nem állt el urándúsítási szándékától sem. Mint mondta, nagy baj lenne, ha Teherán máshol ismét fejlesztésekbe kezdene.

Leszögezte:

nem fogja tűrni, hogy Irán újrakezdje az atomprogramot, és hozzátette, hogy az ügyben a hétfőn Washingtonba látogató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is egyeztet majd.

A gázai háborúra kitérve Trump úgy vélte, a jövő héten sikerülhet a feleknek egyezségre jutnia. Mint mondta, nagyon optimista a tűzszünettel kapcsolatban, ám figyelmeztetett arra is, hogy a helyzet napról napra változik. Azokkal a jelentésekkel összefüggésben, amelyek szerint a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet nyitott a fegyvernyugvásra, azt közölte, a fegyveresek Washingtonnal még nem tudatták döntésüket.

Le kell ezt zárni; valamit kell csinálnunk Gázával

– jelentette ki.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokra kitérve elmondta, a jövő héten megkezdik a tárgyalásokat Pekinggel a TikTok videómegosztó ügyében, hangsúlyozva, hogy jó kapcsolatokat ápol Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Azt hiszem, az egyezség hasznos lesz Kína számára és jó lesz nekünk is.

Trump a múlt héten jelentette be, hogy a videómegosztó szolgáltatás amerikai vállalatára találtak vevőt, hozzátéve, hogy egy csoport vagyonos emberről van szó, akik megvásárolnák az Egyesült Államok területén használt TikTok-fiókok működtetéséért felelős céget.

Trump hozzátette azt is, elképzelhetőnek találja, hogy meglátogassa Kínában Hszi Csin-pinget, de azt sem zárta ki, hogy Hszi fog ellátogatni az Egyesült Államokba.

Az elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel a héten tartott telefonbeszélgetésére is kitért, és mély csalódásának adott hangot, amiért szerinte nem sikerült előrelépést elérni, hozzátéve:

orosz hivatali partnere csak embereket akar ölni.

Nagyon nehéz ez a helyzet, nagyon elégedetlen voltam a Putyin elnökkel folytatott megbeszéléssel. Ő a végsőkig el akar menni – szögezte le Trump. Hozzátette, hogy a beszélgetésen hosszan tárgyaltak az Oroszország elleni szankciókról is.