Mennyien dolgoznak itt, az irodában?


G: Most egy bukaresti fellépésre indult a csapat, ezért gyakorlatilag most csak négyen vagyunk az irodában. Általában 6-7 ember dolgozik itt folyamatosan bent, és 60-an magában a Jégszínházban. Gyakorlatilag úgy épül föl, hogy van a művészeti csapat, van a technikai stáb, a műszaki stáb, ebbe beletartoznak a díszletezők a fénytechnika, a videotechnika, a pirotechnika, nézőtéri szolgálat, ha sátorral megyünk valahova, akkor sátorüzemeltetés, nézőtér-üzemeltetés, építés-bontás személyzete, tehát egy elég nagy stáb. Van, ahova el szoktunk vinni magyar szakácsokat is magunkkal, hogy megfelelő színvonalú és minőségű ételt tudjunk adni a korcsolyázóknak, mert ugye bármit nem ehetnek meg, nehogy valami gyomorrontás vagy valami legyen egy-egy külföldi helyszínen esetleg. Egy ilyen nagy stábbal utazunk pl. külföldre.

Mennyi idő alatt építitek fel a sátrat?

G: Ez helyszínre válogatja, mert valahol terepmunkát is kell végezni előtte, hiszen nekünk nem is a sátorépítés a bonyolult, hanem maga a jég. Mert mi a jégpályát is sok helyre visszük magunkkal. Ha sátorral megyünk, akkor szinte mindig. A jégnek megfelelő vízszintes felület kell, tehát annak a kialakítása a bonyolultabb. Az egy olyan 3-4 napos munka, a sátorépítés is 3-4 napos munka, tehát kb. így mindennel együtt, egy hét alatt tudunk fölépülni, kompletten, egy nagyon szép belső színházi légkört megteremtve. Ez azt jelenti, hogy pl. egy angliai helyszínen mondják, hogy egy parkba ide építhetünk, akkor az első kapavágástól kezdve az 7 nap, és a 7. nap végén egy faltól falig padlószőnyegezett, virágokkal berendezett gyönyörű szép nézőtérrel felépített sátrat kapunk. A cég nálunk úgy épül föl, hogy Veronika intézi a művészeti részt, én pedig a produkciós és műszaki részt. Persze vannak átfedések.


Meséljen  egy kicsit a kezdetekről! Kinek az ötlete volt és hogyan alakult ki ez a Jégszínház?


V: 1996-ban egy kis céget kezdtünk, ami korcsolyapálya üzemeltetésekkel foglalkozott. Kisebb bemutatókat adtunk elő a közönség szórakoztatására, de inkább tanfolyamok és közönségkorcsolyázás volt a főprofilunk. Tehát jégpálya üzemeltetéssel kezdődött. Korcsolyáztam, a korcsolyázás után válogatott-edző lettem, és így jött az üzleti része. Majd aztán 5 évvel ezelőtt, Gáborral közösen kezdtünk el egy céget, mert azelőtt ez családi vállalkozás volt. Láttuk, hogy Pesten szeretik az emberek a jeget és a kisebb bemutatókat, így azt találtuk ki, hogy ezt érdemes lenne kicsit nagyobbá és utazó színházzá tenni.


Létezett már előtte itt Budapesten hasonló műfaj?

G: Igen, volt, 40 évvel ezelőtt. Ha jól tudom, 1965 környékén zárt be a jégszínház. Ennek egy külön kis épülete is volt, ami fenn is maradt egyébként, most irodaként és asztalitenisz csarnokként használják a Népstadion egyik sarkában. Működött egy pár évig. Csak egyre keresettebbek lettek az ott fellépő korcsolyázók külföldön is ezzel a műsorukkal, és ezt nem nézte az akkori politika állítólag jó szemmel. Annyit megkerestek egy hétvégi fellépéssel, mint mások fél év alatt. Megszüntették mindenféle okokra hivatkozva a jégszínházat néhány év tündöklés után, pedig nagyon híres társulat volt. Néhány tagjával, mert élnek még közülük, tartjuk a kapcsolatot. Jó kapcsolatunk van velük, és rendszeresen eljönnek megnézni a műsorainkat. Ami nekünk a legtöbbet jelent, hogy utána gratulálnak. Az ő műsoraikon is túl tesz.

V: Akkoriban más volt a korcsolyázási technika is, de az akkori kornak egy nagyon modern, csodálatos színházat adtak. Tőlük ez az elismerés, hogy még rajtuk is túlteszünk, az tényleg nagy dolog.


Láttak azokról a korabeli fellépésekről fotókat?


V: Igen, nagyon sok fotót is, újságcikkeket is. És az egész ország láthatta, mert a Napfény a jégen címmel filmet vetítettek erről a tévében. 

Külföldi példák vannak előttetek?

V: Igazából jég-színház nincs olyan sok. Ami híres a világban, azok inkább jégrevük. Pl. az amerikaiak. Ami mintául persze azért nem tud teljesen szolgálni, mert mi a színházi élményhez kapcsolódóan egy más élményt nyújtunk az embereknek, a gyerekeknek. A színpad közelsége a nézőkhöz más. Természetesen ezek a külföldi jégrevük fantasztikusak, nagyon szépek, de inkább nagyipari jellegűek. Mi művészibb, színháziasabb világot adunk. Maga a történet, a cselekmény szála élvezhetőbb. Jobban látják a korcsolyázóinkat és azt is, hogy milyen nehézségűek a mozdulatok, vagy hogy milyen gyorsan siklik a korcsolya, mert sokkal közelebb van a nézőtér.

G: Úgy tudnám megfogalmazni ezt a nagy különbséget, hogy pl. Verdi Aidáját elő lehet adni a Budapest sportarénában is, ahogyan volt erre már példa, és nagyon látványos. Pirotechnikai effektektől kezdve mindent odavisznek, de igazából mégis az operaházban van meg a művészi hatása, a közege. Nem véletlen, hogy a világon ritka az, hogy ilyen műveket bevisznek egy nagy térbe. Ezek a nagy jégrevük, a Disney on Ice, a Holiday on Ice, nagyon látványosak, nagyon szépek tényleg. Ők inkább, ahogyan ezt több külföldi partnerünktől is halljuk, nem a minőségre mennek, hanem a látványra és a hatásra. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy a korcsolyázók modern korcsolyázással korcsolyázzanak, és a társulat is olyan emberekből álljon. Nem olyanokból, akik már 5-10-15 éve a pályát elhagyó korcsolyázók, és elmennek profinak valami nagy jégrevübe, hanem tényleg fiatalok, akik szinte nálunk kezdték a karrierjüket.


Hogyan tudják megnyerni őket, hogy itt táncoljanak?

V: Ezeknek a korcsolyázóknak a nagy része a kezdetektől fogva nálunk van. Nagyon jó versenyzők voltak, nagyon szép eredményeket értek el világviszonylatban. Azt gondolom, hogy egyrészt megtetszett nekik az a lehetőség, hogy egy magyar társulatban lehetnek. Nagyon sok jó korcsolyázó van az egész világon egy olyan csapatban, ahol talán egyedül érzik magukat. Egy magyar társulatban lenni érzelmileg is biztonságot ad, és értelmileg is egy más fajta dolgot ad. Másrészt ők is tudták, hogy volt már 40 éve egy ilyen jégszínház. Akiket ők a szakmában olyan nagyra tartanak, a nyomdokaikba léphetnek. Ez nekik egy sokkal nagyobb lépés, mint egy külföldi jégrevübe menni. Ahova, ha tulajdonképpen megvan egy teszt, ha tudja x lépést, akkor felveszik a karba. Ez még nem olyan nagy dolog.

G: ...és akkor a harmincadik senki és névtelen marad.

V: Nem olyan nagy dolog egy jó korcsolyázónak, hogy bekerüljön bármilyen revübe. Ez nekik abszolút jó karrier szempontjából, hogy ilyen emberek nyomdokaiba léphetnek. Nem utolsó sorban pedig próbáljuk az embereinket megbecsülni, nem csak érzelmileg, hanem anyagilag is, ami azt jelenti, hogy nálunk is meg tudja keresni azokat a nagyságrendeket, amit mondjuk meg tudna keresni külföldön.

G: Azért azt tegyük hozzá, hogy lehet, hogy valamivel magasabb a fizetés Nyugat-Európában, vagy az amerikai országokban, viszont ott sokkal nagyobb kiadások vannak. Ott a saját szállását, ellátását fizetni kell. Itt pedig lehet, hogy éppen a szüleivel lakik valaki, vagy alacsonyabbak a megélhetési költségek, mint mondjuk az amerikai kontinensen, vagy Nyugat-Európában.

V: Általánosságban azt lehet mondani, hogy ez nem egy olyan választás a korcsolyázó számára, hogy most a nagyon jó és a nagyon rossz közül érzelmi alapon választ. Természetesen egy nagy, külföldi cégnek is megvannak az előnyei, hátrányai, nekünk is megvannak az előnyeink, hátárnyaink. Azt gondolom, hogy ezek a jó korcsolyázók, reálisan felmérték, hogy nekik, az ő kis életüknek mi a jobb. S hál' Istennek nálunk vannak, tehát ez azt mutatja, hogy ez nekik jó. A másik, amit mindenképp hozzá kell tenni, hogy ők tényleg nagyon jó korcsolyázók, valóban van lehetőségük külföldre elmenni. Tehát nekünk is nagyon fontos, hogy a korcsolyázóinkat megtartsuk. Viszont ez egy verseny: az ár, a pénz dönti el a végén a dolgot. Sajnos, mi is ki vagyunk annak téve, hogy meg kell adni azokat a pénzeket a korcsolyázóinknak, amivel ők megelégedéssel tudnak itt lenni. Természetesen minden más jégrevü tárt karokkal várná legtöbbjüket. Mi is természetesen tudnánk más jégrevüből korcsolyázókat idecsábítani, de mi szeretnénk ezt megtartani magyar jégrevünek. Az egész stáb magyarokból áll. Külföldről lehetne hozni természetesen embereket, mivel ez egy mozgó piac. Mi ezt kitűztük magunknak, hogy ez magyar jégszínház és megpróbáljuk csak magyar korcsolyázókkal.

Mikor volt az első átütő siker, mikor gondolták azt, hogy igen, ez jó?

G: A Diótörő volt 3 évvel ezelőtt, télen.


Az az első év volt?

G: Igen, ebben a jégszínházi nagyságrendben ez volt az első előadás. Akkor még béreltünk egy jégcsarnokot itt Budapesten. Csajkovszkij zenéjére és Hoffman meséjére készült, előadással debütáltunk, ami 6 teltházas előadást jelentett. Gyakorlatilag az összes jegy elfogyott. Olyan nagy siker volt, hogy akik nem látták, csak hallottak róla, mondták, hogy képzeljétek el, nemrég itt volt egy hatalmas sikerű szentpétervári jégbalett Magyarországon a Diótörővel, akkora sikere volt, hogy erre senki sem számított. (Ők nem tudták, hogy mi ezzel foglalkozunk.) Mondtuk, hogy ne aggódjanak, mert azok mi voltunk. Akkor döntöttük el, a siker, az együttműködés nyomán, hogy ezt intézményesítjük és létrehozzuk a Jégszínházat Magyarországon.

Nagy volt benne a kockázat, nagyon izgultak?

V: A mai napig nagy a kockázat. Őrületesen magasak a kiadások, több tízmillió, amit ki kell adni havonta, hogy működtetni lehessen a színházat. Ez a mai napig egy őrült nagy kockázat, hogy hónapról hónapra túl tudjuk élni a dolgot. Akkor is nagyon nagy kockázat volt és most is az. Mivel ez nem egy állami támogatású színház, ahol van egy induló pénzmennyiség, amiből lehet gazdálkodni. Itt minden egyes alkalommal, hónapról hónapra, a jegybevételekből, az eladott külföldi turnékból kell megteremteni a fenntartáshoz szükségeseket.

Felvételeket készítettek, eladják azt is?


V: DVD-t is szoktunk árulni, igen.


Még miből van bevétel?

V: Az előadásoknak bevétele teszi ki a 95%-ot. Az egyes darabokhoz például Pinocchióhoz készült prospektus, bögre, kulcstartó, toll, amit a gyerekek utána a szülőkkel persze megvetetnek. De ez egy töredéke a bevételnek. Igazából nekünk a produkcióból kell minden bevételt megteremteni. Ezért is nehéz és kockázatos, mert ez az iparág csak egy lábon tud állni. Mert vagy veszik a show-t, vagy nem. Tehát itt nem lehet elmondani, hogy nem veszik a show-t, de valami mást jól adtunk el. Nagyon nagy verseny van, mert nagyon sok jó produkció van a világon (nem csak jeges produkciók).

G: Azt azért tegyük hozzá, hogy többször próbálkoztunk támogatást kérni, nem csak anyagit, hanem erkölcsit is, akár a kulturális kormányzattól, akár az önkormányzattól, akár olyan szinten, hogy fesztiválok vérkeringésébe bekerülni Magyarországon. Mindig nagyon furcsa választ kaptunk, általában elutasítást. Volt, ahonnan még válaszra se méltattak minket. Pedig ez Európa egyetlen jégszínháza, nem csak Magyarországé, tehát méltán büszkék lehetnének rá. Kaptunk már megkeresést viszont külföldi kulturális fővárost rendező várostól. Érdekes, hogy valahogy külföldön jobban figyelnek erre a dologra, mint itthon. Talán ez egy magyar sajátosság.


Ezt megfejtette, hogy miért van így, vagy próbálkoznak még...?

G: Igazából azt tapasztaltuk, persze ez nem mindenkire mondható, hogy volt olyan kulturális terület, akinek túl sportterületnek tűnik a korcsolyázás miatt, ezzel a jelszóval próbál lepasszolni minket, persze mi nem adjuk föl, a sportos terület pedig kultúrának tekint minket, ők meg azért nem támogatnak. Tehát nincs sok olyan világhírű kulturális intézménye Magyarországnak, ami egyetlenegy forint támogatást még nem kapott sehonnan.


Milyen arányban lépnek föl külföldön és itthon?

V: Változnak az időszakok. Például volt egy négyhónapos időszak, amikor a televízióban csináltuk a TV2-ban a Sztárok a jégen című műsort, és itt a jégpályától kezdve az összes technikánk, a korisok, az egész stáb, a koreográfus, mindenki ezt a műsort csinálta. Ez az évünk inkább Magyarországhoz volt köthető, az előző két évünket 90%ban inkább külföldön töltöttük. Talán a Sztárok a jégenután most ez az első olyan szezonunk, amire azt lehet mondani, hogy fele-fele arányban oszlott meg a külföldi és a magyar arány. De hát sajnos még mindig ott tartunk, hogy külföldre kell többet menni, ahhoz hogy ki tudjuk termelni a költségeket.

G: A hosszabb távú célunk az, hogy itt Magyarországon egy épített kőszínháza legyen a Jégszínháznak. Ezen keményen dolgozunk. Ehhez az kell, hogy külföldön megteremtsük ennek az anyagi alapját. Eljuthattunk szerencsére szépen lassan oda, hogy minden évben néhány hónapot, és ha lehet akkor inkább a téli hónapokat itthon egy fix helyszínen, még ha egy épített sátorban egyelőre, nem is egy kőszínházban, meg tudjuk tölteni előadásokkal a helyszínt. Ez most a Duna Pláza mögötti terület, ami úgy tűnik, hogy egy jó helyszín.


Most áll még a sátor?

G: Ez épp most van bontás alatt.

V: De a téli szezonunk nagyon jól sikerült.


Hol jártak már külföldön?

V: Európa szerte nagyon sok helyen, Angliában több városban, Dánia, Csehország, a Közel- Keleten Bahreintől Dubaiig, ahova hívnak.


Mi volt a legszebb hely vagy élmény?

G: Nekem nagyon tetszett Prága. Nem biztos, hogy a legszebb hely, de magánemberként szeretem Prágát, de mikor a Budapest Sportarénánál másfélszer nagyobb arénát meg tudtuk tölteni, konkurálva a Holiday on Ice-szal és a Disney on Ice-szal, az nagyon nagy élmény volt számunkra. De nagyon jól éreztük magunkat Angliában is, Dubaiban is.

V: Én azt gondolom, hogy a hely szépségét nehéz ilyenkor nézni, mert tényleg nagyon nagy energia, egyrészt az az időszak, amíg felépülnek a dolgok - ugye 0-24-ben dolgoznak az embereink velünk együtt - tehát az nem ilyen városnéző túra. Amikor egy helyszínen vagyunk, akkor az a napi 2-3 előadás nagyon kivesz mindenkiből lelkileg is, fizikailag is, és igazából magunk között vagyunk a stábbal utána is, kisebb csoportokat alkotva pihenik ki a nap fáradalmakat. Másnap meg kezdődik újra, tehát a hely szépsége attól függ, hogy milyen jó poénok vagy élmények történnek.

Meséljenek ilyen jó poént, valami jó sztorit!

G: Többen vannak most már, meg voltak is, akik nálunk alapozták meg a magánéletüket. Azóta már hosszú kapcsolatok is jöttek létre. Ugye ez az összezártságból is adódik, meg másrészt ugye hasonló életritmust élnek az emberek, akik nálunk dolgoznak. Tehát ebből sok magánéleti kapcsolat jött össze, ami szerintem nagyon jó, s azóta is működnek ezek a dolgok.

Érdekes például, amikor a 45 és nem túlzok, a napon 55 fokos melegben Bahrein Királyságban a pálmafák alatt tudtunk jégpályát csinálni egy félig-meddig zárt rendezvényhelyszínen. Tehát nagyon jó technikával rendelkeztünk, azt azért tegyük hozzá,  s ott amikor odajönnek az arab kisgyerekek és megfogják a jeget, hogy tényleg jég-e és megdobáljuk őket hóval... Az aranyos jelenet. Sőt, a jég ugye alapvetően nem fehér, hanem áttetsző és pont Bahreinben történt az, ahol a megrendelőnk kifejezett kérése az volt, hogy fehér legyen a jég, mert eddig ahol ők láttak eddig a tévében műkorcsolya közvetítéseknél, ott mindig fehér volt, s ha nem fehér, az nekik nem jég. Ezért egy külön technológiát kidolgoztunk, hogy legyen fehér a jég. Ez is egy érdekes dolog volt, megoldottuk, sikerült.

Házaspárnak számítanak vagy együtt élnek?

G: Nem még, megmondom őszintén, mondhatnánk azt, tényleg nem túlzás, mert ugye egy házassághoz nem csak az a félóra kell, amíg az anyakönyvvezető összead, hanem azért egy picit több idő kell, és azért azt szépen meg kéne lelkileg is élni. És sajnos mondhatjuk ezt, nem kis túlzással, hogy erre nem jutott idő most.

V: Öt éve készülünk rá, az eljegyzésig eljutottunk és viseljük a gyűrűt, és azt hiszem, el se tudnánk képzelni egymás nélkül az életet. Azért azt szoktuk mondani, hogy persze, férj és feleség vagyunk, de hivatalosan nem.

G: Szintén emiatt még gyerek sincs, tehát igazából annak, hogy babysitter nevelje, nincs értelme. Pedig azt is szeretnénk. Azt szoktuk mondani, hogy nekünk van hatvanöt gyerekünk, úgy hívják, hogy Jégszínház.
V: Ez a mi kis életünk...

Hogyan töltődnek föl?

V: Nagyon fáradtak vagyunk, jó, hogy kérdezi!
Komolyra fordítva a szót, amikor van 2-3 napunk, akkor pihenünk. Bár ami a hobbijainkból megmaradt, Gábornak a vitorlázás, nekem a snowboardozás, arra sem marad idő. Ebből kifolyólag azt csináljuk, hogy vagy egy wellness szállodába, vagy egy közeli európai városba, akár Bécsbe, akár Rómába, Párizsba, Londonba elmegyünk. Akkor ott 2-3 napot eltöltünk, és az tényleg a pihenésről szól. Leülünk a teraszra, kérünk két kávét és akkor úgy jó.

G: Most két hete voltunk két napig Magyarországon egy wellness szállóban. Nagyon jól éreztük magunkat. És nagyon jól esett, amikor a hideg jégszínház (mert mégis a jég hőfokához közeli környezetben élünk) után bementünk a 45 fokos vízbe.

V: Igen, ezekből az élményekből próbálunk egy kicsit feltöltődni. Mert a munkánk valóban változatos, sok helyre utazunk, de komoly stresszel jár. Az, hogy elő tudjuk teremteni a dolgokat, hogy ezt fenn tudjuk tartani, az tényleg nagyon stresszes. Fáradtak vagyunk.

Minden előadáson ott vannak?

V: Igen, ott vagyunk. Van, hogy párhuzamosan épp egy külföldi turné is megy, és mellette a magyar. Akkor arra szoktunk figyelni, hogy egyikünk ott legyen valahol. Tehát úgy ne menjen előadás, hogy se én, se Gábor nincs ott.

G: Legutóbb márciusban volt így, én kint voltam Dubaiban, már hónapok óta a csapat egyik felével, itthon pedig a Zorro bemutatója, világpremierje ment, amit Veronika teljes egészében levezényelt.

V: Így megpróbáljuk elosztani. Volt egy időszak, amikor együtt mentünk az üzleti utakra, de aztán annyira sok minden lett, hogy most már megosztjuk a teendőket.

G: Én a televízióban dolgoztam előtte 13 évet, tehát amikor megszületett a Jégszínháznak, közös gyerekünknek az ötlete, akkor én a televíziózást hagytam ott emiatt, s azóta sem bánom. Tehát az ott megszerzett tapasztalatot: szervezés, művészi rálátás a dolgokra, gyakorlati kivitelezés, azt tudom kamatoztatni itt, úgy ahogy Veronika a korcsolyás munkát.

Tart még edzéseket egyébként?

V: Nem, már '98 óta nem. Az üzleti dolgok elfoglalták időben is a helyét a lehetőségnek, hogy én edzősködjek. Akkor választottam a két dolog közül és akkor nekem ez az üzleti világ jobban tetszett. Persze művészettel egybekötve.
- De azért szokott még korcsolyát húzni?

V: Nem.

G: Tegyük itt hozzá, hogy van nagyon jó művészi stábunk, koreográfusokkal, fegyver- harcművészeti oktatóval, tehát nagyon figyelünk arra, hogy a jégszínház megfelelő kezekben legyen művészeti szempontból. S ugyanez elmondható műszaki szempontból is, hiszen ott is van egy nagyon jó műszaki vezetőnk. Minden területnek nagyon jó vezetői vannak és büszkék is vagyunk rájuk, mert tényleg a lehetetlent is megoldják. Mondom, Dubaiban jégpályát csinálnak, ha kell 40 fokban, vagy a hegyoldalban éppen felépítik a sátrat és az ezerfős jégszínházat. Igazából ők kerülhetnének be az 50 legsikeresebb fiatal közé...

V: Igen. Az az igazság, hogy csodálatos, amit visszakapunk tőlük. Tudom, hogy ezek nagy szavak - de képesek arra, azért hogy egy díszlet beérjen időre, hogy hason csúszva bekúszik; nem pedig csak úgy, hogy vagy beér, vagy nem, mindegy, úgyis megkapja a fizetését. Egyszerűen az életét adja, hogy megtartsa, bemegy, kimegy. Nálunk még a műszakis is valahogy a művészeti részét is szereti ennek.

- Ez a siker kulcsa?

V: A vérüket adják!

G: Elhivatottság! Ez kell hozzá. Kimegyünk külföldre 3 hónapra és ahogy most történt télen Dubaiban. Ha valaki nem szeretne velünk dolgozni vagy nem lenne mindene neki is a Jégszínház, akkor 2-3 hónap múlva hazajött volna és a harmadik hónap végén is azt mondták, hogy ha még kellene maradni, nagyon szívesen maradnának.

V: A mi fiatal társulatunk mindent gyorsan szeret megcsinálni, gyerünk, menjünk, csináljuk. Tényleg le a kalappal az egész társulat előtt.

Hogyan választják ki a produkciókat? Tehát együtt ötleteltek, vagy hagyják, hogy jöjjenek az ötletek?

V: Együtt a Gáborral szoktuk kiválasztani. A Diótörőt is így találtuk ki, együtt leültünk, és jött az ötlet, hogy na ez olyan, ami érdekes lehet. A Pinocchiónál egy kicsit máshogy történt: egy külföldi cég, aki megvette volna a Diótörőt, megrendelte tőlünk a Pinocchiót. Mert abban az országban nem nagyon ismerik a Diótörőt, nem olyan jól eladható. Tehát az ötlet megrendelésre készült, de természetesen a többit saját magunk csináltuk meg.

G: Felvettük a repertoárra. Azzal négyszer voltunk kint abban az országban, akkora siker volt.

- Hol volt ez?

G: Egyesült Királyság.

V: Tehát a Pinocchio az egyedüli ilyen, az összes többi abszolút saját ötlet.

És mik a tervek, milyen előadások lesznek a következő években?

V: A Zorro az egész világon nagyon kelendő portékának tűnik, mivel hogy az egész világon a cégünknek van kizárólagos joga ezt feldolgozni jégen. Ez nagyon nagy dolog. Azt gondoljuk, hogy ezt jó pár évig tudjuk kamatoztatni. Most inkább a meglévőkön dolgozunk. Eddig olyan időszak volt, amikor kialakítottuk az alap dolgokat, amik kellenek ahhoz, hogy meglegyen minden, most meg ezeket kell előadni.

G: Most gyakorlatilag négy produkcióról beszélünk: a Diótörő, a Bár című revü, a Pinocchio a jégen című jégmese és van most a Zorro című jégkaland. Ez a négy produkció van most repertoáron. Még egy operettes feldolgozáson gondolkodunk. A Sztárok a jégen tévéműsorhoz rengeteg műsorszámot készítettünk, ötven százalékban a meglévő produkcióinkból adtunk ízelítőt, de a másik felét el kellett készíteni. Tehát elég nagy a repertoárunk és azt gondoljuk, hogy ilyen operettes válogatásra a nézők részéről is van igény. Ehhez megvannak az adottságaink, lehet, hogy akkor még egy ilyen lesz.

Egy nagy operett-revü a jégen, ami a világon egyedülálló lesz, ez szerepel most a terveink között. Ez az operettet szerető korosztálynak egy abszolút új megvilágításba fogja helyezni az operett műfaját. Itt teljesen más lesz, rendhagyó módon, jégen. Tényleg az egy nagy durranás lesz.

Hogyan látják magukat tíz év múlva?

G: A mi státuszunk vagy hozzáállásunk nem fog változni. Én tényleg most már '89 óta dolgozom, ugye először a televíziózásban, most meg itt a színházi világban, s nagyjából ugyanígy álltam '89-ben is a munkához, mint most. Olyanokra abszolút nem gondolunk, hogy majd nekünk egy hawaii jachton néhány e-mailben meg telefonon kell irányítani a dolgokat, mert mi úgy gondoljuk, hogy annyira hozzánk kötődik ez a Jégszínház, ami persze lehet, hogy rossz is hosszú távon pont emiatt, hogy nem tudjuk magára hagyni. Tehát valószínű 10 év múlva is nap mint nap reggeltől estig, néha éjszakába nyúlóan, ott leszünk a külföldi turnékon, intézzük az ügyeket, utazunk együtt a stábokkal, részt veszünk a napi munkában.

V: Nem nagyon tudom az életünket úgy elképzelni, hogy ne a munka tegye ki. Egyrészt, hogy fáradtak vagyunk, másrészt meg el kell mondani, hogy el se tudnám képzelni, hogy máshogy teljenek a napjain. Persze, tíz év múlva nagyon szeretném, hogy ha azok a problémák, amik most megvannak, és rengeteg nehézséget okoznak a cég életében, azok nem lennének. Ha az ember csinál valamit, főleg ha újat csinál, akkor mindig jönnek a problémák. Tehát nem hiszem, hogy tíz év múlva egy problémamentes világban szeretnék lenni, hanem egyszerűen azt szeretném, ha ezeken a problémákon túljutnánk.

G: Nagyon sokat kivesz az emberből ez a Jégszínház, de nagyon sokat ad. Talán még tíz év múlva annyit el tudunk képzelni, hogy néhány 1-2-3-4 éves gyerek ott rohangál körülöttünk. Talán.

V: Az évek alatt mindig voltak segítőink, akik segítették a színházat, tehát hál' Istennek mindig vannak olyan emberek, akik érzik, hogy ez mennyire jó, ennek van létjogosultsága, nélkülük sem menne.

Kiktől kapták ezt? Család? Vagy szakmabeliek?

V: Igen a családok, nagyon sokat segített mind a kettőnk családja. De olyan kívülálló emberek, akiktől lehet, hogy nem gondoltuk volna, hogy ők annyira átérzik ennek a létjogosultságát, vagy hogy ez mennyire jó dolog, mennyire nagy dolog, amit csinálunk. Teljesen váratlan helyekről is jönnek... Tehát ahogy egyik oldalról elmondtuk, hogy sajnos pont azokról a helyekről, ahonnan várnánk és ahonnan logikus lenne, és talán nekik a dolguk lenne hogy segítsenek, onnan nem kapunk. De az elmúlt évek alapján azért voltak jó dolgok is, amik azért segítették azt, hogy tartjuk magunkban a lelket és csináljuk és nem csak mi gondoljuk azt, hogy ezt érdemes csinálni.

G: Azért annál szebb nincs, amikor ezer kisgyerek tapsol a Zorró, a Diótörő vagy éppen a Pinocchio című műsor után. A mai napig is futkos a hátunkon a hideg és meghatódunk tőle. Szóval amikor tényleg ezer fő tapsol és vastaps alakul ki, akár itthon, akár külföldön, akkor azt mondjuk, ez bármit megér.

V: Amikor az utolsó három számot, tizenöt percen keresztül végig „vastapsolják", utána is és utána nyolcvanszor visszatapsolják a produkciót, hát az fantasztikus. Ennél már csak tényleg az jobb, amikor a hónap végén a jegybevételeket is átutalja egy forgalmazó cég. Tehát ez két síkon kell, hogy működjön. Az emberek tapsolnak, ezzel nincs probléma, bárhol járunk, nagyon szeretnek minket.

Egy utolsó kérdés: van-e három kívánságuk?

G: Akkor az összesen hat, ugye?

V: Nekem most nincsen... legyen egészségünk

G: Igen, talán ez nekem is az első. Ezt egybehangzóan állítjuk.

V: Legyen a családomnak és a szeretteimnek is egészsége, a többi meg valahogy kialakul.

G: Én azt kívánom szintén, hogy az egészség nagyon fontos nekünk is és a családunknak is, tényleg ez nem csak közhely, hanem érezzük rokonainkon, családtagjainkon, hogy ha valaki megbetegszik, az milyen fájó tud lenni, egyrészt, másrészt én nagyon szeretném, ha Magyarországon megváltozna egy pár olyan dolog, a felfogás, hogy ne az irigyünk, az ellenségünk legyen több, hanem inkább a támogatónk. Ez a második. Mert ez nagyon sok energiát kivesz a hétköznapokból: megküzdeni ezekkel az emberekkel, gáncsoskodásokkal, bürokráciával, ha ez egy picit megváltozna Magyarországon, a rendszerváltás után húsz évvel lassan...! S a harmadik meg, hogy nagyon sok gyerekhez és családhoz el tudjunk jutni műsorainkkal, mert az nekünk is jó!
 

Szeverényi Ágnes