Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy nem kíván részt venni Donald Trump új, a gázai rendezésre létrehozott „béketanácsában”, mert Párizs szerint a kezdeményezés túlmutat a térség újjáépítésén, és alááshatja az ENSZ szerepét a konfliktus kezelésében. A francia elnöki hivatal szerint Macron nem támogatja a testületet jelenlegi formájában.
Trump erre azonnal reagált: Floridában újságíróknak azt mondta, hogy
ha Franciaország kimarad, akkor 200 százalékos vámot vet ki a francia borokra és pezsgőkre. A volt amerikai elnök kijelentette, hogy ezzel kíván nyomást gyakorolni Macronra, és bírálta a francia elnök politikai súlyát is.
A tervezett béketanácsba Trump több világvezetőt is meghívott, köztük orosz és más nagyhatalmi szereplőket. Franciaország azonban egyelőre elutasítja a részvételt, ami újabb diplomáciai és kereskedelmi feszültséget vetít előre Washington és Párizs között.
Orbán Viktor miniszterelnök január 18-án jelentette be, hogy elfogadta Donald Trump személyes felkérését a testületben való részvételre. A kormány a meghívást a magyar „békepolitika” nemzetközi elismeréseként értékeli.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről
A Nézőpont szerint is befuthat a DK a parlamentbe, de Magyar Péter nem ver rá Orbán Viktorra
Eltűnt a Fekete Dobozos Pesty László, keresik a rendőrök
Teljesen leállt a termelés, szélnek eresztették a dolgozókat a magyar gyárban
Trump kiszáll? Ha nem jól sakkozik, felfalhatja őt a belpolitika
Megszólalt Vogel Evelin az ominózus videóról: „nőként engem visel meg a legjobban”
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni
Ezermilliárdokba fájhat ez a félmondat, elviheti a választásokat, de a hullámokat ma még a 4iG is megérezhette