Új szakaszába lép az Újjáéledő sugárutak elnevezésű városfejlesztési koncepció: a felújított 3-as metró átadása után már nincs szükség buszsávokra a Váci út-Üllői út tengelyen, így a korrekciós munkák, kátyúmentesítés után átalakítják a sávokat. Az ezzel kapcsolatos munkálatok több hétig tartanak – közölte a BKK.
A Váci úton a Göncz Árpád városközpont és a Dózsa György út közötti szakaszon a jövőben 2x3 sávon haladhatnak a gépjárművek. A Gogol utca és a Nyugati tér közötti szakaszon új kerékpársávok jönnek létre, a Nyugati téren pedig három új gyalogátkelőhely létesül.
A Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér és a Deák Ferenc tér között visszaáll a metrópótlás előtti forgalmi rend, azaz 2x2 sávon haladhatnak az autók, és mindkét irányban lesz közös busz- és kerékpársáv.
A Deák Ferenc teret és a Kálvin teret összekötő Károly körúton és Múzeum körúton szintén a metrópótlás előtti forgalmi rend lép életbe: 2x1 kerékpársáv és 2x2 forgalmi sáv lesz használható – közölte a BKK.
Hitte volna? Átadták a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri megállóit
Befejeződött az M3 metróvonal felújítása, ami azt jelenti, hogy a Lehel tér és Nagyvárad tér is bekapcsolódott az utasforgalomba május 22-én. A két utolsóként felújított állomás az M3 metróvonal különleges szerkezetű és jelentőségű megállóhelyei.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér