Az Egyesült Államokban engedély nélkül élő migránsok fogva tartására és kitoloncolására irányuló razziák az új Trump-adminisztráció első teljes napján kezdődnek – írja az amerikai sajtó. A New York Times és a Wall Street Journal szerint a hadműveletek – amellyel Donald Trump „határcárja”, Tom Homan fenyeget – Chicagóban kezdődnek.
Már Donald Trump beikatatása utáni napon megkezdődik az Egyesült Államok történetének legnagyobb kitoloncolási programja – írta meg a BBC. A héten a Fox Newsnak adott interjújában Tom Homan nagy razziát ígért az egész országban.
Január 21-én sok ICE-ügynök bűnözőket és bandatagokat kutatnak majd fel – mondta Homan a múlt hónapban, Chicagóban tartott republikánus összejövetelen. Denver és Miami is razziák célpontja lesz – írta a Wall Street Journal a terveket ismerő, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. New York City és Los Angeles is az Egyesült Államok azon városai közé tartozik, amelyek úgynevezett „menedék” politikát alkalmaztak.
Joe Biden demokrata elnök alatt az ICE általában kiemelten kezelte azon illegális migránsok letartóztatását, akik komoly bűnözők voltak, nemrég lépték át a határt vagy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentettek.
Trump csapata jelezte, hogy azokkal a migránsokkal kezdenek, akik bűncselekményeket követtek el, de minden illegális migránst – beleértve azokat is, akik sok éve élnek és dolgoznak az Egyesült Államokban, és nem rendelkeznek büntetett előélettel – nagy eséllyel letartóztatnak és kitoloncolnak.
A CBS News, a BBC amerikai partnere szerint a Biden-kormányzat által leállított bevándorlási razziák azokon az építkezéseken is folytatódnak, ahol gyakran alkalmaznak okmányokkal nem rendelkező migránsokat.
Az Egyesült Államok politikájának várható keményedése előtt egyre több migráns mezőgazdasági dolgozó kért ideiglenes gyám kijelölését gyermekeik számára, ha őket letartóztatnák.
A közelgő razziák azonban valószínűleg jelentős nehézségeket okoznak a tisztviselők számára, mivel a fogvatartottak számára nincs elég hely.
Várhatóan a jövő héten fogadják el az amerikai törvényhozók a Laken Riley-törvényt, amely előírja a szövetségi kormánynak, hogy őrizetbe vegye az Egyesült Államokban illegálisan élő migránsokat, akiket bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A Laken Riley törvény, amely egy egyetemistáról kapta a nevét, akit tavaly Georgiában meggyilkolt egy venezuelai férfi, akit korábban bolti lopás miatt tartóztattak le.
Itt vannak Trump tervei: Panama-csatorna, határzár és Putyin-találkozó
Donald Trump ígéri, hogy gyorsan lezárja az ukrajnai háborút, visszaveszi a Panama-csatornát, és minél előbb találkozik Vlagyimir Putyinnal. Erről itt olvashatnak többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Durva üzenet a mosógépen, visszavitték az utcán hagyott meglepetést
Szilveszteri Szuperlottó: 7 milliárdért megy a játék a következő 11 napban