Az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök a kitörésről megemlékező posztjában arról beszélt, hogy a teljes ellenzék, így a Tisza Párt is, már a választások előtt magas benzinárakat, üzemanyaghiányt és káoszt akar okozni.
Magyar Péter erre úgy reagált, hogy miközben a benzin árával ijesztgeti a miniszterelnök a magyarokat, addig Csehországban, Lengyelországban és Bulgáriában is jóval olcsóbban lehet tankolni, mint Magyarországon.
Kapcsolódó
Azt írja posztjában a Tisza Párt elnöke, hogy ma alacsonyabb a kőolaj világpiaci ára, mint 2010-ben volt, amikor Orbán Viktor 2010-ben átvette a kormányzást, ehhez képest a benzinkutakon a 95-ös benzin ára majdnem a duplája a 2010-esnek.
Magyar Péter szerint ez azért történt így, mert az Orbán-kormány jelentősen megemelte az üzemanyagot terhelő összes adót, így a jövedéki adót és az áfát is, és a forint árfolyama is sokat gyengült.
„Orbán Viktor nem kormányoz és egyáltalán nem érdekli sem a lakosság, sem a magyar cégek folyamatosan romló helyzete. Ehelyett inkább hazudik, uszít és Európa legmagasabb adóival sanyargatja a hazáját” – írja a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje.
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
A tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség az MNB-hez fordult bennfentes kereskedés gyanújával, amely szerint a Barátság kőolajvezeték január 27-i rongálódását a Mol csak február közepén jelezte rendkívüli közzétételben, a két időpont között pedig néhány Mol-vezető jogszerűtlen részvényeladásokat hajthatott végre.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszavonták a körözést: előkerült Pesty László
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Vizsgálat indul a fővárosi pszichiátriai intézet működése miatt
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon