Mit nevezünk valójában deepfake-nek? – tette fel a kérdést a kommunikációs szakértő. Szintetikus média, egy személy hipervalóságos másolata, adta meg a választ. Tekinthetjük hamisítványnak is, amelynek nincsen saját igazsága. Aczél Petra úgy látja, erkölcsileg, morálisan adott a kérdés: meddig lehet egy embert plagizálni? Sok sok vélemény, a társadalom megosztott a kérdésben, mutatott rá a szakember az AI Summit 2023 konferencián.

Micsoda lehetőség Richard Nixont, az Amerikai Egyesült Államok 37. elnökét meghallgatni, miközben az Apollo 11 Holdra szállásáról beszél? – Az is lehet, hogy dugába dőltünk, itt a vége, utalt a rendezvényen arra az esetre a szakértő, amikor a Massachusetts Institute of Technology készített egy deepfake videót, amelyben Nixon elnök bejelentette, hogy tragédiába fulladt a holdraszállás. Az amerikai elnöknek valóban volt ilyen beszéd is a zsebében, de a misszió sikeresen zárult, így soha nem kellett felolvasnia ezt a változatot.

A deepfake arcot cserél, vagy létrehoz a semmiből, ezért volt előzménye, ilyen a történelemben a festészet, azon belül is a portré. „A királynő jóval szebb a képeken, mint élőben volt” – hozta fel példaként a szakember.

A deepfake és az AI között az a különbség, hogy utóbbi mozog, multimediális, lehet vele kommunikálni és tanul.

A filmipart a mainstream világába repíti az AI, mindenki ugyanazt a színészt másolja majd, a kisebb stúdiók a nagyokat akarják utánozni. A kihívás természete üzlet-technológiai, jogi, erkölcsi, és pszichológiai – sorolja az AI Summit 2023-on a médiaszakértő.

Mint mondja, a filmipar mellett a deepfake jelen van a művészetekben is, Salvador Dali köszönti a látogatókat a múzeumban, jelen van a vallásban és számos, a történelmünket meghatározó eseményt is elérte a hamisítás ezen formája. Pénzügyi, politikai csalások, pornó, háború – hatalmi érdekek fűződnek hozzájuk, a visszaélés lehetősége kézzel fogható. 

Szeptember 11-én került megrendezésre a Magyar Zene Házában az Economx AI Summit 2023 rendezvénye, a régió legnagyobb AI-konferenciája. Tudósításainkat ide kattintva érheti el.