A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX alulteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest, ahol emelkedtek az indexek. A forgalom átlag körüli volt.
A vezető részvények között a legnagyobb forgalmat és a legnagyobb esést az OTP, valamint a Mol könyvelhette el, pedig nem volt különösebb vállalati hír – tette hozzá az elemző. A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,58 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,50 százalékkal 13 900 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,33 százalékkal 608 forintra erősödött, forgalma 197,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8615 forintra nőtt, a részvények forgalma 419,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 5050,27 ponton zárt csütörtökön, ez 20,52 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Megszűnik a TAJ-kártya?

Varga Judit fúrt, gyalult, fűrészelt - meg is lett az eredménye

Naponta egy centit apad a Balaton, csak ez zöld trutymó marad a tóból augusztusra?

Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Lehullt a lepel: itt az új győri Audi

Letaszították a trónról: már nem Bécs a legélhetőbb város
