A gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a négynapos, hosszú hétvégén – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán az MTI-vel.
- Október 23-án, csütörtökön az ügyeletes gyógyszertárakon túl a 24 órás nyitvatartású, valamint az ünnepnapokon is működő gyógyszertárak állnak majd rendelkezésre.
- október 24-én, pénteken a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak általában a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint biztosítják a gyógyszerellátást, de érdemes tájékozódni az NNGYK honlapján, mert eltérhetnek ettől.
Kiemelték, hogy a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó vagy ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyeleti, illetve a készenléti szolgálat kezdő és befejező időpontját.
Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy az NNGYK honlapján pontos, hiteles és részletes információk szerepelnek az ügyeleti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról; az adott településre vonatkozóan, vagy vármegyénkként akár kilistázva is.
Továbbá az EgészségAblak applikációban is rendelkezésre állnak a gyógyszertárakkal kapcsolatos nyitvatartási és ügyeleti információk – áll a közleményben.
Ne ugorjon be annak, hogy négynapos hosszú hétvége jön
Sokaknak hosszabbodik meg a hétvége azzal, hogy ledolgozták a 24-i pénteket, de ez a boltosokra nem vonatkozik. Mutatjuk, mit mikor találnak nyitva, hogy ne kelljen négy napra előre vásárolni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban