Négymilliárd euróba kerülne az országutakon lévő összes kátyú betömése Romániában, ami messze meghaladja az ezért felelős vállalat lehetőségeit.
Szerző(k): Barabás JúliaElkezdődik az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút déli szakaszának építése - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden.
Szerző(k): Szász PéterÁtadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát csütörtökön délelőtt, a 13,4 kilométeres útszakasz 38 milliárd forintból uniós és belföldi források felhasználásával épült meg.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKét fontos útfejlesztésre kér a kormány pénzt Brüsszeltől - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaMegkezdődött az M4 gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának és a kapcsolódó létesítmények építése - jelentette be Mayer András, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hétfőn Szolnokon sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuárban az építőipari termelés volumene 43 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 48, az egyéb építményeké 33 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 6 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz alapkőletétellel hétfőn lényegében megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése, a borsodi megyeszékhelyet a magyar-szlovák határon lévő Tornyosnémetivel összekötő 57 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út uniós és hazai forrásból nettó 179,3 milliárd forintból készül el várhatóan 2021. harmadik negyedévére.
Szerző(k): Szász PéterLerakták a M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának alapkövét csütörtökön.
Szerző(k): Szász Péter