Sajátos struktúrájú, gumitömlő nélküli abroncsokat fejleszt a Michelin. Az új termékek szinte egyáltalán nem lehetnek defektesek, kisebb környezeti terhelést jelentenek és az autók fogyasztását sem növelik. A francia gyártó lényegében tényleg újra feltalálta a kereket.
Szerző(k): Szabó DánielA Coca-Cola érzékeny búcsút vesz a műanyag poharaktól, mind egy szálig papírpohárra cseréli azokat, ami évi több millióval kevesebb eldobott műanyag tárgyat jelent. Az új poharak csinos külsőt kapnak.
Szerző(k): Komócsin SándorMintegy 3 milliárd forintos beruházással megkezdte hivatalos működését a Philip Morris International (PMI) globális környezetvédelmi újrahasznosító központja Magyarországon - jelentette be Miguel Coleta, a PMI fenntarthatósági igazgatója Gyál mellett.
Szerző(k): Szász PéterA Philip Morris 3 milliárd forintból újrahasznosító központot épített Magyarországon – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Gyálon, a létesítmény átadóján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kutatók egy olyan környezetkímélő technikát fejlesztettek ki, amellyel a kiselejtezett nappaneleket újrahasznosítva nagy teljesítményű új napelemeket hozhatnak létre. Ez a technika néhány évtized múlva kulcsfontosságú lesz, amikor a jelenleg használt napelemeket körülbelül 20 éves élettartamuk után kidobják - számol be az eredményekről a dél-koreai Aju Business Daily.
Szerző(k): Szabó DánielA technológia és a gyártókapacitás is adott a Continentalnál arra, hogy jövőre már pet-palackok újrahasznosításával is gumiabroncsokat gyártsanak. A szövetváz kialakításához használható reciklikált műanyag a gyártó innovatív megközelítését dícséri - és csökkentheti a cég környezetterhelési mutatóját is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Bizottság bejegyzi az újrahasznosítható műanyag palackok terjedését ösztönző európai polgári kezdeményezést.
Szerző(k): Rácz GergőA paksi atomerőmű bővítésére szánt orosz hitel 80 százalékának megfelelő összeget szán az orosz állami nukleáris technológiai monopóliuma, a Roszatom olyan kutatásokra, amelyektől azt remélik, hogy a segítségükkel megmenthetik a hagyományos nukleáris energiát a lassú kimúlástól, és az atomerőműveket a lassú, de biztos haláltól.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás Júlia