újbuda

10.
15.
18:03
Becsukja a kapuk a vendégkismamák előtt az újbudai Szent Imre kórház

Becsukja a kapuk a vendégkismamák előtt az újbudai Szent Imre kórház

Büszkék arra, hogy Magyarország legjobb szülészetét működtetik, de nem bírják a más kerületekből, városokból hozzájuk érkezőket ellátni. Korábban csak hétvégére hirdettek szülési stopot, most viszont teljesen elzárkóznának azoktól, akik nem a Tétényi út közelében laknak.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
10.
11.
21:43
Megélhetés: segít Újbuda a fiataloknak és az időseknek is

Megélhetés: segít Újbuda a fiataloknak és az időseknek is

A gázáremelés és a kialakult megélhetési válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar családok többségét, a kialakult helyzet Újbudán is egyre több embert érint. Újbuda képviselő-testülete október 11-i rendkívüli testületi ülésén szociális intézkedésekről hozott döntéseket - közölte e helyi önkormányzat. Hétféle támogatást adnak, illetve emelik meg a támogatási összegeket.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
26.
16:37
Már a garázs is luxus Budapesten, a Balatonnál pedig még drágább

Már a garázs is luxus Budapesten, a Balatonnál pedig még drágább

Siófokon 7,7 millió forint a garázsok átlagára, és a külső pesti kerületekben is egyre drágábbak a gépkocsitárolók.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
09.
08.
17:41
Új szempontok miatt eshet sok lakás ára

Új szempontok miatt eshet sok lakás ára

Az ingatlanpiacon a szigetelés mellett már az is fontos szempont a panellakásoknál, hogy milyen a tájolása, süti-e direktben a nap. Az árakat elnézve hatalmas a szórás: az ózdi Béke és Vasvár úti lakótelepen 90-100 ezer forint a négyzetméterár, a Budaörsi lakótelepen legalább hatszorennyi.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
09.
03.
07:20
Nem enged az újbudai önkormányzat: egyelőre marad a Városközpont épülete

Nem enged az újbudai önkormányzat: egyelőre marad a Városközpont épülete

Az épületegyüttes értékesítésére tavaly pályázatot hirdettek, ám ezt azóta eredménytelennek nyilvánították. A mostani moratórium a polgármester szerint közérdeket szolgál, célja a visszafordíthatatlan változások megelőzése.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
29.
16:25
Új közterületneveket kell megjegyezni

Új közterületneveket kell megjegyezni

A fővárosi közgyűlés szerdán szavaz arról az előterjesztésről, amelynek elfogadása esetén egy VIII. és a XI. kerületi tér is nevet kap.

Szerző(k): Szász Péter
08.
29.
15:55
Negyedével drágább az albérlet, mint tavaly ilyenkor

Negyedével drágább az albérlet, mint tavaly ilyenkor

Budapesten 25 százalékkal, országosan 23 százalékkal drágultak az albérletek, mint egy éve. Már Miskolcon is 100 ezer egy átlagos albérlet, a budai oldalon pedig minden kerület átlagára meghaladja a fővárosi, 195 ezer forintos átlagos havi díjat.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
10.
07:06
Tovább szaporodnak a fizetős parkolózónák a fővárosban

Tovább szaporodnak a fizetős parkolózónák a fővárosban

A Hős utcától a Rózsadombon túl, új területeken vezet be fizetős parkolást négy budapesti kerület. Olyan helyeken kell majd fizetni a parkolásért, amelyek egyelőre csak a Fővárosi Közlönyben jelentettek be. Több kerületben a lakók sérelmezik, hogy P+R-nek használják a házuk előtti részt, de van, ahol a Fővárosi Önkormányzat nem enged fizetős zónát létesíteni.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
01.
15:09
Belassult a budapesti újlakás-piac

Belassult a budapesti újlakás-piac

Stagnálás vagy szűkülés várható a budapesti újlakás-piacon, az épülő projektekben lévő lakásokat már 1,4 millió forintos négyzetméteráron dobják piacra. Angyalföld és Újbuda tartja vezető szerepét a fővárosban.

Szerző(k): Vámosi Ágoston