A családi vállalkozások leggyakoribb kihívása a hagyomány és a fejlődés közötti egyensúly megteremtése, annak felismerése, hogy mikor kell ragaszkodni a korábbi értékekhez, és mikor célszerű fejest ugrani az ismeretlenbe. „A KPMG öt olyan tényezőt azonosított, amik a vállalkozás pozitív örökségének tekinthetők, és azt találtuk, hogy az ezeket komplex módon ápoló cégeknél az örökség a siker fontos összetevője” – írja cikkében Simonyi Tamás, a társaság Szenior igazgatója.
Szerző(k): EconomxEgy július 9-től alkalmazandó törvénymódosítás kedvező változásokat hozott az államnak történő felajánlás esetében.
Szerző(k): Vermes ÁdámA 32 éves Marlene Engelhorn kérésére örökölt vagyona sorsáról egy hétköznapi osztrák polgárokból álló csoport döntött. Kiderült, hogy mire jutottak a civil döntőbírák, így kik részesülnek a mesés milliókból.
Szerző(k): Hercsel AdélVéletlenszerűen kiválasztott emberek dönthetnek majd a pénzéről.
Szerző(k): Kiffer AnnaVádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a házaspárral szemben, akik kihasználták idős áldozataik bizalmát és hiszékenységét, amivel több mint 13 millió forintot csaltak ki tőlük.
Szerző(k): Zádori BenceEgy francia luxusmárka, a Hermes tulajdonosa egykori kertészére kívánja hagyni örökségének nem elhanyagolható részét, ehhez azonban pár szerződést még módosítani kell.
Szerző(k): EconomxAz előző évinél négy százalékkal többet, 40,1 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vevők.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA Kulturális és Innovációs Minisztérium tovább emelte a 2024-ben megrendezett fesztiválokra igénybe vehető kormányzati támogatást mértékét. Az idei évben megrendezett fesztiválokra 330 millió forintot lehetett állami támogatásként igénybe venni, addig a jövő évi eseményekre összesen 800 millió forintot osztanak szét.
Szerző(k): Economx