Marlene Engelhorn milliókat örökölt a családjától, ugyanakkor úgy érezte, hogy érdemtelenül került hozzá a tetemes pénzösszeg, amiért nem ő, hanem felmenői dolgoztak meg.
Az osztrák örökösnő éppen ezért úgy döntött, hogy egy „normális, hétköznapi” állampolgárokból álló csapatot kér fel, hogy adjanak ötleteket a vagyon elköltésére.
Kapcsolódó
A feladatra kijelölt osztrák állampolgárokból álló csoport tagjai eleget is tettek a kérésnek, és előálltak a javaslatokkal, hogy mi legyen a BASF vegyipari óriáscég vagyonának további sorsa.
A Deutsche Welle beszámolója szerint a 32 éves Marlene Engelhorn nem hagyta honorálás nélkül csapata munkáját: fizetett azért, amiért kidolgozták a tervet, hogy milyen jótékony célokra ajánlja föl 25 millió eurós vagyona jelentős részét.
Az osztrák milliomos csemete egyébként azt is szorgalmazza, hogy „fizessenek a gazdagok”, vagyis a tehetősebbek több adót fizessenek, illetve járuljanak hozzá jobban a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
Miről döntött a csoport Marlene Engelhorn vagyonával kapcsolatban?
- listájukra végül 77 civil szervezet került fel;
- ezek egy része környezetvédelmi szervezet;
- ugyanakkor szerepel köztük olyan is, amelyik a lakhatási problémák ellensúlyozására fejleszt megfizethető ingatlanokat;
- természetesen az egészségügy sem maradhatott ki;
- ahogy az egyéb szociális projektek sem.
A kedvezményezettek között szerepel többek között az osztrák katolikus karitász jótékonysági szervezet, a Riporterek Határok Nélkül, a legnagyobb egyszeri összeget, 1,6 millió eurót pedig a Naturschutzbund Österreich környezetvédelmi csoport kapja.
A csoport vezetője, Alexandra Wang elmondta, hogy a csoport fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez való hozzájárulás volt.
Meghalt a legendás olasz divattervező, óriási vagyont hagyott hátra
Roberto Cavalli hosszas betegség után, 83 éves korában hunyt el. Hat gyermek és közel 500 millió dollár, mintegy 185 milliárd forintnyi vagyon maradt utána.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők