A Noma alapítóját, René Redzepit korának egyik legzseniálisabb és legbefolyásosabb séfjeként tartják számon. Most mégis ő jelentette be, hogy az ötször is a világ legjobbjának választott étterme 2024 végén végleg lehúzza a rolót. A fine dining szerinte a munkavállalók kizsigereléséről szól és fenntarthatósági válságban van.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsHolnaptól az eddigi három alszámla helyett egyetlen számlán rendelkezhetünk majd a SZÉP-kártya juttatásunkkal. A kártyakibocsátó bankok vasárnap délután-estétől hétfő hajnalig üzemszünetet hirdettek. Ezen időszakban nem csak fizetni nem tudunk, de az egyenlegünket sem tudjuk lekérdezni.
Szerző(k): Gecsei ÁdámEllátási gondjaik akadtak, ahogy az sem segített, hogy a helyi McDonaldʼs franchise tulajdonos börtönben ül közel egy éve.
Szerző(k): Hercsel AdélIsmét komoly válságban vannak a belga főváros éttermei, amelyeket a koronavírus-járvány után most az energiaárak miatt fenyeget a csőd. A vendéglátósok adó- és áfacsökkentést szeretnének, míg a zöldpolitikusok plédosztással, a belga kormány pedig kedvezményes hitellel próbál úrrá lenni a helyzeten.
Szerző(k): Nagy KristófEgykor sikeres éttermet vittek egy dunántúli kisvárosban, ahol az elit környéken építettek nagy családi házat. Ma ott tartanak, hogy mindössze tízezer forintjuk maradt a karácsonyra.
Szerző(k): Hercsel AdélA magyar vendég hálás vendég, és háláját megfelelő összegű borravalóval rendre ki is mutatja. Még a nyugdíjas is borravalót ad a postásnak.
Szerző(k): EconomxTexasban már létezik egy teljesen automatizált McDonald's, ahová bemehetsz, megrendelheted és megkaphatod az ételt, mindezt emberi beavatkozás nélkül. Az ételedet továbbra is emberek készítik, de ők mind a konyhában vannak, ahol nem tudsz velük kapcsolatba lépni, és ez lehet a gyorséttermek jövője.
Szerző(k): Horváth TiborSzerbiában nagyjából annyival növekedett a vállalatok száma, amennyivel csökkent, az előbbi annak köszönhető, hogy a háború elől kitérő oroszok közül sokan alapítottak céget a Magyarországgal szomszédos országban.
Szerző(k): Komócsin Sándor