édesség

02.
07.
08:07
"Hülyék vagytok, fagyizót nyitni egy ilyen kis faluban?"

"Hülyék vagytok, fagyizót nyitni egy ilyen kis faluban?"

Kiégés elleni életmódváltás melléktermékeként készült, aztán pillanatok alatt országos, sőt európai hírű intézmény lett egy kis Balaton-felvidéki faluban működő családi fagyiműhely. Három és fél éve úgy nyitott meg Mindszentkállán a Kő fagyi?, hogy a nyitás előtt hat nappal még nem tudták, hogyan készítenek fagyit, utána 10 nappal viszont már Londonból célzottan érkezett vendég. Azóta is folyamatos a sor a pult előtt, a Kő fagyi? szinte a nyitás napjától nyereségesen működik, ma már ebből élnek, „pedig alapvetően nem is vagyunk annyira fagyis család”.

Szerző(k): Molnár Csaba
12.
19.
09:31
Megtizedelte a csokifigurákat a járvány

Megtizedelte a csokifigurákat a járvány

A Nestlé diósgyőri csokoládé üzemében idén 22 millió csokoládéfigurát, csaknem 1700 tonna terméket állítottak elő a karácsonyi szezonra, 15 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
20.
13:38
Megvan az Év bejglije

Megvan az Év bejglije

Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit, a megmérettetésre hagyományos diós, mákos és ínyenc kategóriában lehetett nevezni; az öttagú zsűri a három csoportból összesen 56 bejglit kóstolt meg a döntéshozatal előtt - tudatta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pénteken az MTI-vel.

Szerző(k): Szepesi Anita
11.
07.
10:47
Szereti a mézet? Akkor ettől a hírtől biztosan szomorú lesz

Szereti a mézet? Akkor ettől a hírtől biztosan szomorú lesz

Minden idők egyik legrosszabb évét zárják a hazai és az európai méhészek, a méz ára pedig nagyot nőtt.

Szerző(k): Domokos László
10.
17.
15:39
A müzlinek se járvány, se válság nem tesz keresztbe

A müzlinek se járvány, se válság nem tesz keresztbe

Bár a koronavírus-járvány gazdasági hatása több édesipari termékkategóriában is a forgalom csökkenéséhez vezetett, a müzli, amely az utóbbi két évtizedben a kekszekkel együtt következetesen a leggyorsabb növekedést mutatja, változatlanul jól tartja magát - írja közleményében a Magyar Édességgyártók Szövetsége.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
05.
13:58
Népszerű édességet rendel vissza az Aldi penészesedés miatt

Népszerű édességet rendel vissza az Aldi penészesedés miatt

Több tételnyi Manner márkájú, 180 grammos kiszerelésű szilvás puszedlit hív vissza az Aldi - vette észre a hvg.hu.

Szerző(k): Szabó Dániel
07.
07.
17:32
Megvan, melyik lett az év fagyija

Megvan, melyik lett az év fagyija

Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
23.
11:03
Koronavírus: gyorsan kell nyalni a fagylaltot egy német szabály szerint

Koronavírus: gyorsan kell nyalni a fagylaltot egy német szabály szerint

A fagylaltnyalásról szóló alsó-szászországi előírás szerint a tölcsér átvétele után gyorsan neki kell esni a gombócoknak, ne csöpögjön le a fagyi.

Szerző(k): Csernátony Csaba
04.
08.
14:35
Húsvéti csokik: erre számíthatunk a vészhelyzetben

Húsvéti csokik: erre számíthatunk a vészhelyzetben

Hiány idén semmiképpen nem lesz húsvéti édességből, mert a kereskedők már jóval a vészhelyzet kihirdetése előtt feltöltötték raktáraikat és polcaikat a szokásos mennyiségből, így nem kell attól tartani, hogy valaki lemarad a húsvéti finomságról, akár hazait, akár importot választ. Ebben az évben a Magyar Édességgyártók Szövetsége a húsvéti édességfogyasztás csökkenését valószínűsíti, mert felmérések szerint a jelenlegi helyzetben a liszt, olaj, rizs és a konzerv a legnépszerűbb termék, amelyekre akár a szokásos kiadások dupláját is elköltötték - elköltik a vásárlók.

Szerző(k): K. Kiss Gergely