Az Országgyűlés Hivatala gépész művezetője bemutatta azt a két vaskaput, amelyeknek az a feladata, hogy ne árassza el a Duna a Parlament épületét.
Szerző(k): Vermes ÁdámA péntek reggelt az árvízvédelmi operatív törzs ülésén kezdte a miniszterelnök.
Szerző(k): T. E.Szentendrén csütörtökön 680 centimétert mutatott a vízmérce, de a szombati tetőzésig további 70 centis emelkedésre kell számítani. Az ország első mobilgátja a településen jól teljesít, ám a polgármester azt kéri, hogy a turisták egy ideig kerüljék el a várost. A térség ivóvíz-ellátása biztosított.
Szerző(k): Sánta AndrásMár elindult a kártevők elleni védekezés.
Szerző(k): T. E.A Duna vízszintje szombat estig emelkedik a fővárosban, ezt követően indul a vártnál lassabb apadásnak a folyó.
Szerző(k): T. E.A Magyar Posta minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település, megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését.
Szerző(k): Horváth TiborJohanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartomány kormányának vezetője siralmasnak látja az általa felügyelt terület helyzetét.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz évtized árvize úgy érte el a Római partot, hogy annak még mindig nincs megbízható védvonala. Ez történik egy projekttel, ha meddő politikai vita lesz belőle.
Szerző(k): Economx