Idén 25-30 százalékos árbevétel-növekedésre számít a német védelmi vállalat. Azonban az ukrajnai háborúval és az európai védelmi kiadásokkal kapcsolatos újabb fejleményeket is figyelembe véve frissíteni fogják az előrejelzést.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz árrésstop március közepétől május végéig lesz érvényben, kormányrendelet rögzíti a részletes szabályozást, amely a 2025 januárjában alkalmazott árrést 10 százalékban maximálja, és a saját márkás termékek arányát is korlátozza, miközben súlyos bírságokkal bünteti a szabályszegőket, de a kisboltok ezúttal ismét kikerülnek a körből.
Szerző(k): T. E.13 százalékkal, 74,3 milliárd dán koronára növelte árbevételét 2024-ben a LEGO Csoport. A vállalat közlése szerint a hatalmas növekedés a széles és változás termékportfóliónak volt köszönhető. Az értékesítés 12 százalékkal múlta felül a 2023-asat.
Szerző(k): Z. B.Pénteken elkészült az egymilliomodik Vitara a japán anyavállalat esztergomi gyárában. A lassan 33 éve működő hazai üzemet tavaly hagyta el a négymilliomodik autó.
Szerző(k): Gulyás ÁbelRekord nyereség, magas osztalék: minden összejött tavaly a Magyar Telekomnak és részvényeseinek.
Szerző(k): Sárosi ViktorInnováció, nyitás a fiatalok, a digitális tér felé és rekordokat döntő árbevétel – ezt hagyja utódjára Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. távozó elnök-vezérigazgatója, akit még azelőtt kérdezett az Economx, hogy nyilvánossá vált felkérése a Monetáris Tanácsi tagságra. Mager Andreát hétfőn választotta meg az Országgyűlés.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Tiborcz Istvánhoz kötődő, elsősorban logisztikai szolgáltatásokat nyújtó társaság 51 százalékos tulajdonrészt szerez a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz út- és hídépítésre szakosodott Euro Strada SRL nevű, brassói székhelyű céget vásárolják fel.
Szerző(k): Gulyás Ábel