A jegybank előrejelzéseinél is pozitívabban alakult a februári inflációs adat, a lassuláshoz a fegyelmezett monetáris politika és a visszafogott kereslet is hozzájárult Balatoni András, az MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője szerint. Közben az elemzők csökkentik az idei évre prognosztizált inflációt. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője lapunk kérdésére elmondta: 3,8 százalékos fogyasztóiár-emelkedéssel számolnak 2024-re.
Szerző(k): Horváth BalázsA tavalyi évben mintegy harminc százalékkal csökkent a hazai esküvői piac, és az infláció, az energiaválság miatt megugrott költségek okán a párok, családok meghúzzák a nadrágszíjat. Lagzi helyett több esetben csak vacsora van – mondta el az Economxnak a szakértő.
Szerző(k): Drávucz PéterA fogyasztói árak csökkenése továbbra is folytatódik, ami hosszú távon a forgalom élénkülését eredményezheti – hangzott el az Economx kiskereskedelmi körképében, amelyben a húsvéti rohamra készülve arról is kérdeztük az áruházláncokat, hogy tapasztalható-e továbbra is lefelé vásárlás, az árstopok kivezetése óta mennyiben állt helyre az alapvető élelmiszereknél a keresleti-kínálati egyensúly, illetve mit hozott a kötelező bolti akciózás és az árfigyelő.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs2024 februárjában péládul egy új Suzuki Swift például csaknem 7,5-szer drágább, mint a használtpiaci átlagára.
Szerző(k): EconomxA sztárműsorvezető csak ámult-bámult, milyen árubőség van Moszkvában, ráadásul negyedáron, mint otthon. Szerinte ez komoly üzenet a Biden-adminisztrációnak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAgrárközgazdasági Intézet szerint csökkent a gabona, az ipari- és takarmánynövények, valamint számos zöldség ára.
Szerző(k): EconomxLesz GT és Dark Horse is, viszont gyengébb motorral érkeznek meg az öreg kontinensre.
Szerző(k): Károly GáborÍme néhány kiemelkedő ajánlat a kínálatból.
Szerző(k): EconomxA kereskedők szerint éppen karácsonykor érheti el a drágulás a fogyasztók fájdalomküszöbét.
Szerző(k): Vermes Ádám