Két hím és két nőstény afrikai oroszlán (Panthera leo) született a Nyíregyházi Állatparkban, a négyes ikreket pénteken mutatták be a sóstógyógyfürdői látványosságban.
Szerző(k): Szepesi AnitaAlig ért véget Lengyelországban a kormányválság, amit a koalíciós pártok vezetőinek civakodása okozott, máris jöhet az újabb hatalmi összecsapás ezúttal Andrzej Duda államfő és a kormány, ezen belül Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes között.
Szerző(k): Barabás JúliaAz Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.
Szerző(k): Tóth László LeventeAlapvetően három elvárásnak kell megfelelnie az új európai Közösségi Agrárpolitikának: kellően ambíciózus költségvetés, megfelelő szakpolitikai eszközök és egyszerű, a gyakorlatban végrehajtható szabályok - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.
Szerző(k): Tóth László LeventeA magyarországi keverőüzemekben összesen 3 millió 779 ezer tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő 2019-ben - közel ugyanannyit, mint az előző évben -, a koncentráció azonban folytatódott.
Szerző(k): Tóth László LeventeTöbb mint egymilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet létesített a növénytermesztéssel, takarmánygyártással és állattenyésztéssel foglalkozó Palotabozsoki Zrt. a Baranya megyei Véménden.
Szerző(k): Tóth László LeventeA Magyar Államkincstár megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését, első körben 3,12 milliárd forintot utaltak ki összesen 13 ezer kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a mezőgazdasági termelőket, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – mondta Nagy István agrárminiszter.
Szerző(k): Tóth László Levente