Az észak-koreai televízió időjárás-jelentései megváltoztak az elmúlt időben. Míg korábban olyanok voltak, amilyeneket a világ más tévéiben 20-30 évvel ezelőtt láthattak a nézők, ma már alig lehet megkülönböztetni egy ottani híradó végét egy dél-koreai hírműsor záró időjárás-jelentésétől. A rezsim rájött, hogy az időjárással jobb nem szívózni, inkább fel kell használni a propagandában. És ez nem minden.
Szerző(k): Komócsin SándorA 2020-baen megkezdett földértékesítési program folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején - jelentette be az agrártárca.
Szerző(k): Domokos LászlóA hazai autópályák állam helyetti új, magánüzemeltetője azt ígéri, hogy javul majd a szolgáltatás színvonala, ha pedig nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek, csökkenthető a nekik járó összeg. Az viszont már üzleti titok, hogy mennyivel - írja az rtl.hu. A koncessziójogosult szerint az is üzleti titok, mennyiért vették meg az utak fenntartásához szükséges gépeket és eszközöket az államtól.
Szerző(k): Domokos ErikaJúliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el, így a múlt hónap végére a központi alrendszer hiánya 2636,5 milliárd forintra csökkent, ami az idei évre tervezett deficit 83,6 százaléka - erősítette meg részletes jelentésében kedden a Pénzügyminisztérium (PM).
Szerző(k): Szász PéterElőzetes, nem kötelező érvényű megállapodást kötött a 4iG Nyrt., a Magyar Állam képviseletében a Corvinus Zrt., valamint a Vodafone Europe BV a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. százszázalékos részvénycsomagjának adásvételéről.
Szerző(k): Szász PéterRománia immáron csak egy kicsit van lemaradva az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján készült összehasonlításban. Magyarország hátulról a 8. Románia az 6. helyen áll.
Szerző(k): Komócsin SándorA Mészáros és Mészáros Zrt. végezhet az ivóvíz rendszeren rekonstrukciós munkákat Révfülöp, Zánka és Tapolca térségében, nettó 4 milliárd 910 millió forintért. A munkát az uniós támogatású Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében finanszírozzák.
Szerző(k): Németh GézaA kormánynak mindenképpen emelnie kell az állami vállalatoknál dolgozók bérét, mert enélkül a versenyszféra elszívhatja a munkaerőt és veszélybe kerülhet a közszolgáltatások ellátása – számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Komócsin SándorSajátos helyzetben vannak a magánszínházak: miközben a nevük arra utal, hogy piaci bevételekből kellene megélniük, olyan erős az állami beavatkozás a színházak finanszírozásában, hogy az teljesen eltorzítja a színházi piacot. Így állami támogatás nélkül nem tudnak pénzügyileg talpon maradni.
Szerző(k): Komócsin Sándor