Egy tipikus magyar, bürokratikus bénázásból született meg a Reprex; az a cég, amely most Hollandiában a legnevesebb startup keltetőben megerősödve átalakíthatja nem csak az eddig egyenlőtlen amerikai-európai zenepiaci viszonyokat, de a fenntartható fejlődésről és a versenypiaci szabályozásról kialakított eddigi elképzeléseket is. Antal Dániel alapító tulajdonost, a magyar vasúti piacszabályozás egykori minszteri biztosát kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz állami Szerencsejáték Zrt. közzétette a júniusban és júliusban kötött támogatási szerződéseinek adatait a honlapján. Összesen 175 millió forintot osztottak ki tizenegy kedvezményezettnek, köztük van például a Tóth Gabi énekes fellépéseit szervező bt. nettó 35 milliós szponzorálási és Fricz Tamás politológus Depok alapítványa 15 milliós támogatási szerződéssel.
Szerző(k): Domokos ErikaA nagy érdeklődésre való tekintettel két koncertet is ad Budapesten a Rammstein. A német rockzenekar több mint tíz év után újra a magyar fővárosba látogat - írja az Index.
Szerző(k): Rácz GergőMiközben Magyarországon a Sziget Fesztivál a nyár nagy durranása - amely nézőinek összetétele alapján Nyugat-Európába irányuló szolgáltatásexporttá vált -, a londoni Wembley Stadionban rendezett koncertek nézőszámuk alapján kitesznek három Szigetet és a brit főváros többi fociklubja is előszeretettel adja oda arénáját koncertek tartására. Jövőre mindezt négyzetre emelik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz új kata-törvény miatt 150 ezer kreatívipari vállalkozó marad szeptember 1-től az iparági sajátosságoknak megfelelő adózási forma nélkül - hangsúlyozza a Music Hungary Szövetség (MHSZ) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
Szerző(k): Szász PéterMariah Carey-t pénteken beperelte 1994-es karácsonyi klasszikusa, az "All I Want for Christmas Is You" miatt egy dalszerző, aki azt állította, hogy öt évvel korábban társszerzője volt egy ugyanilyen című dalnak.
Szerző(k): Szabó DánielMegszállott rajongók hóbortjának szokás tartani a bakelitlemezek (a félreértések elkerülése végett: vinylek) vásárlását és gyűjtését, ám e "hóbortosok" ma már olyan sokan vannak, hogy az idejétmúltnak tartott hanghordozó ismét önálló üzletággá vált a zeneiparban. Ismét, sőt: az üzleti modellje aktuálisan éppenséggel versenyre kél a zenei katalógusokat felvásárlókéval - amit manapság a legnagyobb biznisz a popzene világában.
Szerző(k): Komócsin SándorTúl sokat kérnek a fellépéseikért a hazai popsztárok, panaszkodnak sokan Facebookon. A Blikk birtokába került lista szerint a popzenészek koncertgázsija valóban megnövekedett, de a zenészek árnyalják a képet.
Szerző(k): Tér Diána