Túl sokat kérnek a fellépéseikért a hazai popsztárok, mintha így akarnák pótolni a járvány okozta kiesést. A Blikk birtokába került lista szerint a popzenészek koncertgázsija valóban megemelkedett, de a lap által megszólaltatott zenészek árnyalják a képet.
A listát a legnépszerűbb együttesek vezetik: a Tankcsapda, Majka és Curtis vagy a Beatrice 2,5-7 millió forintot kérnek el egy-egy koncertért. A Tankcsapda a legdrágább közel 7 forintos gázsijával, a metálcsapatot Majkáék követik, akik mintegy 6,5 millióért adnak másfél órás koncertet. Ők évek óta a legjobban fizetett sztárok közé tartoznak, ám a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest idén kétszer annyit kérnek egy koncertért: 2018-ban még „csak” 3 milliót kóstált a produkciójuk.
Majka korábban a gázsijukkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy valóban a legdrágábbak közé tartoznak, de ők 5 teherautóval és 24 fős stábbal, valamint komoly technikával dolgoznak.
A Wellhello közel 4 millió kér egy 70 perces koncertért. A frontember, Fluor Tomi szerint nemcsak a nézőkkel, a szervezőkkel sem lehet megtenni, hogy hirtelen irreális összegeket kérjen el egy produkció.
"Mi nagyjából maradtunk a korábbi árnál, mert ez az év talán már olyan lehet, mint a covid előtti nyár. Októberig be vagyunk táblázva, de idén már csak 50 fellépést vállalunk, nem akarjuk túlhajtani magunkat, és szeretnénk élvezni, amit csinálunk" – mondta Fluor a lapnak.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek