A Szerencsejáték Zrt.-hez beérkező támogatási és szponzorációs kérelmekről a tulajdonában lévő Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. dönt, amely utólag, néhány havonta közzéteszi - közérdekű adatként - a honlapján, hogy mely szervezeteket és milyen összeggel támogatta. A napokban a júniusi és júliusi adatokkal frissült a lista - úgy, hogy májusra vonatkozóan nem közöltek számokat. (Ez azt is jelentheti, hogy nem döntöttek új támogatásról májusban, bár az elmúlt évek közzétételeit tekintve minden hónapra jutott új szerződéskötés.)
Június-júliusban a kedvezményezettek többsége nem először kapott támogatást az állami szerencsejáték-szervező cégtől, és most is vannak köztük olyan szervezetek, illetve személyek, akik a kormánypárthoz köthetők.
Júniusban hat szervezetnek áfa nélkül 105 millió forintot ítéltek meg.
Jutott 15 millió forint támogatás Fricz Tamás és Simon János politológusok vezette szervezetnek, a Demokrácia és Politikai Kultúra (Depok) Alapítványnak. (Tavaly és tavalyelőtt 15-15 milliót, 2019-ben 10 milliót kaptak az Szrt.-től.) Az alapítvány nagyrészt központi költségvetési és szerencsejátékos támogatásokból működik, 2021-ben 41 millió, 2020-ban 52 millió forint bevétele volt, a közhasznúsági jelentése szerint tavaly a magyar jegybank PADME alapítványától is kapott 6 millió forintot.
A Depok jó 15 éve létezik, de nincs informatív honlapja, a depok.eu-n mindössze egy emléktábla avatásról láthatók fényképet, az alapítvány tevékenységéről egy szót sem írnak. Fricz a Fidesz-támogató Békemenetek egyik szervezője, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kuratóriumának tagja. (A politológus nyáron azért került be a hírekbe, mert az rtl.hu megírta: a Közársasági Elnöki Hivatal Áder János hivatali ideje alatt, 2021 októberében nyolc hónapra szóló szerződést kötött vele, nettó 5,2 millió forint értékben, „társadalompolitikai tanácsadói tevékenységre”.)
Mivel foglalkoznak?
A Depok Alapítvány tevékenységéről az olvasható a civil szervezetek nyilvántartásában, hogy "Magyarország egész területén, országos működési hatáskörrel segíti a civil társadalom megerősítését, oktatási, képzési, tájékoztatási eszközök alkalmazása által az ország lakossága politikai kultúrájának, műveltségének az európai demokratikus értékek alapján történő fejlesztését, a politikai kulturális élet és a közélet színesítését, a közművelődés elősegítését. Az alapítvány a rendelkezésre álló eszközökkel támogatja, hogy Magyarország fiatal polgárai az európai uniós csatlakozásra tekintettel megfeleljenek az új körülményeknek és kihívásoknak."Ketten kaptak 35 milliót
A Szerencsejáték Service júniusban szponzorálási szerződést kötött 35-35 millió forint plusz áfáért a Lupa-tónál strandot üzemeltető Lupa Strand Kft.-vel és a Backstage Management Bt.-vel. Az utóbbi társaság Tóth Gabi énekes koncertszervezője, a bt. beltagja Daróczy Tihamér. Az énekes honlapján a fellépésekkel, szponzorációval foglalkozó kapcsolattartóként a Backstage Management van feltüntetve, valamint egy ötöslottós online fogadásos hirdetés is látható a weboldalon. A hvg.hu augusztusban adott hírt arról, hogy Tóth június végi, négy várost érintő erdélyi turnéjának és az arról készült kisfilmnek is az Szrt. volt a főtámogatója.
Megint csak Salalala
Ahogy tavaly, idén is nettó 10 millió forintos szponzorációs megállapodást írtak alá a Salalala Kreatív Nkft.-vel, amely a Hungarikumokkal a világkörül című - a TV2-n is látható - sorozatot gyártja és működteti az azonos nevű weboldalt. A sorozat készítőinek - akiknek „küldetése a világ országain átívelő magyar vonatkozások és hagyatékok feltérképezése” - utazásait a Nemzeti Kulturális Alap és az Agrárminisztérium is támogatja. A műsorgyártó cég 2017-es alapítója Fellegi Tamás fideszes exminiszter fia, Fellegi Áron volt, majd 15 hónap után Kurucz Dániel lett a tulajdonosa, aki műsorvezetője és producere a sorozatnak.
Nem új név a kifizetési listán az autós rendezvényeket is szervező Truck Race Promotion Kft. sem, ezúttal ötmillió forinttal. A vállalkozás tulajdonosa Őry Tamás, akinek felesége - a G7.hu tavaly őszi cikke szerint - a cégnél korábban operatív igazgatóként is dolgozó Szijjártó Sarolta, Szijjártó Péter külügyminiszter testvére. (Őry 2020 júliusa óta a 4iG Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója is security üzletágban, miután egyik vállalkozását felvásárolta a tőzsdei tech vállalat.)
Júliusban 70 millió forint támogatást osztott ki a Szerencsejáték Service.
Ahogy tavaly, úgy most is 25 milliós szponzoráció jutott a 2017-ben alapított Sport&Event Sportügynökség Kft.-nek, amelynek egyik közvetett tulajdonosa Deutsch Péter, aki szeptember elejéig a budapesti atlétikai vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is volt (a vezetői székben az M1 hírcsatornától távozó Németh Balázs követte). Deutsch Péter a fideszes politikus, Deutsch Tamás testvére.
A Budavári palotakoncertet szervező Showtime Event Kft.-vel ismét ötmilliós szponzorálási szerződést kötöttek. (A kft. résztulajdonosai közt ott van Nacsa Olivér kormánnyal szimpatizáló humorista és közvetve Pindroch Ferenc, a HírTV-t és TV2-t megjárt műsorvezető-szerkesztő, aki 2015-ben Rákay Philip jobboldali médiaszakemberrel közösen alapította meg az SD&Watson Consulting Kft. nevű PR-kommunikációs céget, és amiből Rákay 2020 elején kiszállt. (Az SD&Watson tavaly több mint duplájára, félmilliárd forintra növelte a nettó árbevételét, és 135 milliós adózott eredménnyel zárt.)
A Nemzeti Vágta versenyt is szponzorálja az Szrt., a szervező Lovas-Show Kft.-vel most nettó tízmillió forintért szerződtek. A Városligetben idén megnyílt Magyar Zene Háza közhasznú tevékenységre létrehozott cége is tízmilliós szponzortámogatást kapott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!