Öt drónt és két rakétát lőtt le az amerikai hadsereg a Vörös-tengeren, és megsemmisítettek egy húszi járőrhajót is.
Szerző(k): K. G.Régen nem látott hatalmas pozíciók épültek ki a piacon az európai gázárak emelkedésére számítva. A tározói töltöttség rendben, az unió bizakodó, a spekulánsok mégis ellátási zavarokra készülnek.
Szerző(k): EconomxAz Irán által támogatott húti lázadók támadásai miatt a Szuezi-csatornán áthaladó kereskedelmi forgalom több mint 40 százalékkal esett vissza. A magyar vállalatok számára is magasabbak lettek a költségek és megnövekedett a szállítási idő.
Szerző(k): Vermes ÁdámA nemzetközi jogot sértő támadások veszélyt jelentenek a hajózásra, valamint az emberéletekre, illetve csapdába ejtik a nemzetközi kereskedelmet.
Szerző(k): K. O.Januárban a Biztonsági Tanács elfogadott egy határozatot, amelyben elítélték a hutik Vörös-tengeri teherhajók elleni támadásait, de Kína és Oroszország tartózkodott a szavazás során.
Szerző(k): Horváth TiborVasárnap Ursula von de Leyen és több európai államfő járt Egyiptomban, és gáláns összeggel támogatták meg az országot. Nem ők az elsők: az Egyesült Arab Emírségek gigantikus összeggel indított, majd az IMF is egy szép összeget utalt.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy sajtóinformációk szerint a jemeni húszi lázadók állnak mögötte.
Szerző(k): Zádori BenceMegvalósíthatósági tanulmányt készít Egyiptom arról, hogyan is lehetne bővíteni a Szuezi-csatornát annak érdekében, hogy a tranzitidőt felgyorsítsák.
Szerző(k): Zádori Bence