Rolandas Makrickas litván bíborost bízta meg végrendeletének végrehajtásával az elhunyt római katolikus egyházfő. Ferenc pápa nemcsak temetésének körülményeiről intézkedett, hanem, mint kiderült, a szertartás költségeit is előre fedezte.
Szerző(k): G. É.Ferenc pápa halálát követően Kevin Farrell ír bíboros intézi a Vatikán ügyeit az új pápa megválasztásáig. A konklávé várhatóan mintegy két hét múlva kezdődik.
Szerző(k): G. É.88 éves korában meghalt Ferenc pápa. A katolikus egyházfő régóta súlyos betegségben szenvedett.
Szerző(k): H. A.Vatikáni információk szerint az egyházfő beszédét más fogja felolvasni, azonban Ferenc pápa mondhatja el az Urbi et Orbi áldás bevezető sorait húsvétvasárnap délben.
Szerző(k): Vermes ÁdámA 88 éves katolikus egyházfő nem sokkal 12 óra után áldást oszt a Vatikán városba érkező híveknek.
Szerző(k): Gulyás ÁbelFerenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen, bár a kétoldalú tüdőgyulladás okozta fertőzés veszélye elmúlt, az óvatosság továbbra is indokolt, így folytatódik a pápa kórházi kezelése.
Szerző(k): T. E.A február közepi kórházba kerülése óta először hallhatta a nyilvánosság a pápát, aki a Szent Péter téren imádkozó híveknek küldött hangüzenetet.
Szerző(k): T. E.Akut légzési elégtelenség miatt kialakult hörgőgörcs miatt kezelték az egyházfőt a tegnapi nap folyamán. A Szentszék reggeli közleménye szerint a Szentatya átaludta az éjszakát.
Szerző(k): Gulyás Ábel