A szentszéki sajtóközpont bejelentette, hogy Ferenc pápa húsvétvasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson.
A Szentszék szombat délután közölte a húsvéti mise rendjét, amelyben Ferenc pápa jelenléte fel van tüntetve a szertartást követő Urbi et Orbi áldáskor.
A szentszéki sajtóközpont kiegészítése szerint az egyházfő jelen kíván lenni a Róma városához és az egész világhoz intézett latin nyelvű áldáson, amelyet a pápa húsvétvasárnap délben oszt a hagyományos ünnepi üzenet elhangzása után.
Vasárnap délelőtt Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika nyugalmazott főpapja mutatja be a Szent Péter téren az ünnepi misét. A hagyomány szerint délben a pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el húsvéti beszédét, amelynek állandó témája a béke, majd latinul Urbi et Orbi áldást ad.
A Vatikántól származó információk szerint a pápa beszédét más fogja felolvasni, de Ferenc pápa mondhatja el az áldás bevezető sorait a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál.
A Szent Péter térre több tízezres tömeget várnak, akik Ferenc pápát akarják látni és hallani.
A pápa március 23-án távozott a Gemelli kórházból. A nagyhéten a bíborosi testület általa kijelölt tagjai vezették a szertartásokat. Ferenc pápa egyedül virágvasárnap jelent meg a Szent Péter téren rövid időre, valamint nagycsütörtök délután a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönt kereste fel, ahol rabokkal találkozott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány