Többszáz tűzoltó küzd az erdőtüzekkel Dél-Franciaországban, miután a 30 Celsius-foknál melegebb hőmérséklet, a szárazság, valamint a viharos szél hatására lángra lobbant több erdő is - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÚj eszközökhöz jutnak a tűzoltók az ártalomcsökkentés és balesetmegelőzés terén. A Magyar Tűzoltó szövetség 700 füstjelzőt tesztel egy évig a Füstmentes.hu és a Magyar Biztosítók Szövetségének együttműködésében, lévén a füst a legveszélyesebb tétel a sokszor halálos kimenetelű lakástüzeknél.
Szerző(k): Rácz GergőKiakasztották a tűzoltók és a pedagógusok érdekvédelmi szervezetit Parragh László MKIK-elnök, kormányzati főtanácsadó szavai, amelyekből azt derült ki, hogy úgy beszél a munkájukról, hogy halvány fogalma sincs róla.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden városban, minden kirendeltségen a beavatkozó állomány létszáma minimum 15-20 százalékkal csökkent. Rengeteg túlórát dolgoznak a kollégáink, mert nincs megfelelő létszám – mondta az RTL Híradónak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Felmondási hullám jöhet, ha megszűnik a járvány miatti veszélyhelyzet.
Szerző(k): Domokos ErikaKörülbelül 10 óra 30 perckor egy szavazó és a fűtő jelezte a Szavazatszámláló Bizottság felé, hogy a padlás felől füstöt észlelnek és kérték, hogy értesítsük a polgármestert és a tűzoltókat – számolt be a Nemzeti Választási Iroda a somogyi Büssün észlelt rendkívüli eseményről.
Szerző(k): Szabó DánielTeljes terjedelmében kigyulladt egy egyszintes csarnoképület pénteken kora este Győr somosmajori városrészén, a nagy erőkkel kivonuló tűzoltóknak csak este 10 óra után sikerült megfékezniük a lángokat - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Szerző(k): Tér DiánaMintegy kilencven hektáron ég az erdő és az aljnövényzet Zabar és Domaháza kötött, a helyszínen három megye tűzoltói oltják a lángokat - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA 2012. évi II. törvény alapján szabálysértést követnek el azok, akik tűzoltásra vagy a műszaki mentésre vonatkozóan szándékosan megtévesztő jelzést adnak. Az elkövetők rendőrségi eljárás elé néznek, nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is sújthatók, a tűzoltók vonulásának költségeit is velük fizettetik meg - figyelmeztet Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Szerző(k): K. Kiss Gergely