A tiltakozók hangosan fütyülve, kiabálva fogadták a szlovák és a magyar miniszterelnököt, akiket Petr Fiala cseh kormányfő hívott meg a V4-es országok találkozójára.
Szerző(k): Horváth TiborA termelők az uniós mezőgazdasági miniszterek találkozójára időzítették a megmozdulást.
Szerző(k): T. E.Budapesten ismét utcára vonult az ellenzék több pártja, a DK, az MSZP, a Momentum, valamint a Párbeszéd – Zöldek. A közvetlen köztársaságielnök-választást követelő rendezvényen több ellenzéki politikus is felszólalt, többek között Dobrev Klára, Szabó Tímea, Kunhalmi Ágnes, Bedő Dávid és Karácsony Gergely, de szót emelt Fekete-Győr András és Varju László és Iványi Gábor is.
Szerző(k): EconomxTömegek tüntettek Európa-szerte szombaton az orosz-ukrán háború kezdetének második évfordulóján Ukrajnát támogatva.
Szerző(k): EconomxRendezvény miatt forgalomkorlátozásra és lezárásra kell számítani szerdán Budapest belvárosában – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz Egyesült Királyság egyik legrégebbi és legjelentősebb katedrálisa korábban már megszervezte az eseményt, a keresztények azonban nagyon nem örülnek neki.
Szerző(k): Zádori BenceA gyerekekért és az áldozatokért tüntet a tömeg a Hősök terén.
Szerző(k): EconomxA pedofilbotrány kiváltotta civil tiltakozás lezárásokkal fog járni péntek este Budapest központi közlekedési csomópontjain, nem lesz érdemes a Hősök tere környékén rutinból közlekedni. Mutatjuk a részleteket.
Szerző(k): EconomxFekete-Győr Andrást és Szarvas Koppány Bendegúzt elsőfokon felmentették, de az ügyészség fellebbezett.
Szerző(k): Zádori Bence