Két éven belül elindulhat a Tesco online értékesítési rendszere. A következő időszakban a cég szeretne a korábbi évekhez hasonló növekedést produkálni, de ehhez az kell, hogy újra jó megtérülési mutatók alakuljanak ki az itteni piacon. Gerry Gray vezérigazgató szerint a megtérülés javításán sokat segít a válságadó 2013-as kivezetése.
Szerző(k): Hőnyi GyulaA Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton − tudta meg a Napi Gazdaság.
Szerző(k): Diószegi JózsefTöbb millió előfizető számára drágulnak jövőre a távközlési szolgáltatások, nem kevesen lesznek, akiknek nagyobb mértékben, mint a két százalékpontos áfaemelés alapján indokolt lenne - írja a pénteki Népszabadság.
Szerző(k): NAPI, Papp Zsolt, MTI-EcoBár a piac viszonylag kicsi, de ugyanolyan stratégiai kihívásokkal kell szembe nézni, mint bárhol, ráadásul komoly a verseny a három nagy távközlési cég között - véli a Vodafone új vezérigazgatója, aki szerint ez egy különleges piac.
Szerző(k): Diószegi József