A ZTE kínai távközlési alkatrészgyártó harmadik negyedéves nyeresége jelentősen, éves szinten csaknem ötszörösére nőtt, ám a bővülés mögött szinte kizárólag az áll, hogy egy évvel korábban a cégnek le kellett állítania termelését, amelyet azóta újraindított - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Huawei Technologies kínai telekommunikációs óriásvállalat 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában - írta a vállalat jelentésére hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai igazságügyi minisztérium versenyhatósága rábólintott az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb távközlési cége, a T-Mobile és a Sprint egyesülésére - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA kínai Huawei telekommunikációs óriáscég részt vett Észak-Korea kommunikációs hálózatának fejlesztésében - írta kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a The Washington Post című lap. A cikket az MTI szemlézte.
Szerző(k): Domokos ErikaA Huawei saját fejlesztésű mobil operációs rendszere a Hongmeng nem okostelefonok, hanem mobil hálózatra kapcsolt ipari és lakossági berendezések számára készül - jelentette ki a Huawei Technologies igazgatótanácsának tagja, első alelnöke Catherine Chen, hangsúlyozva, hogy cége továbbra is az Android operációs rendszert használja majd okostelefonjai rendszerszoftvereként.
Szerző(k): Domokos ErikaA Telekom romániai leányvállalata 692 állást szüntet meg, miután digitalizációval és robotok alkalmazásával csökkentik a munkaerőigényt az 5831 dolgozót foglalkoztató cégnél - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány belátható időn belül részesedést akar szerezni a a Telenorban és létre akarja hozni az ország második óriásbankját, amely nem a leggazdagabb magyar irányítása alatt áll.
Szerző(k): Komócsin SándorHárommilliárd dolláros beruházással háromezer munkahelyet teremt Olaszországban a Huawei - írta az MTI külföldi hírügynökségekre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos Erika