Minden jel arra mutat, hogy Kinizsi Pálnak a mai napig vannak hozzátartozói.
Szerző(k): Sánta AndrásA vakáció utolsó napjaiban járunk, de egész nyáron sok volt a csapadék, ami kifejezetten kedvezett a szúnyogoknak, akik nem ám csak úgy válogatás nélkül csípnek meg minket.
Szerző(k): Zádori BenceMagyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
Szerző(k): Horváth TiborGyógyszert, ételt, félvezetőket is fognak az űrben gyártani, és a tervek szerint minden hatékonyabb lesz annál, amit a Földön gyártanak.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA YouTube kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben letörli azokat a videós tartalmakat, amelyek ellentmondanak az egészségügyi szakemberek iránymutatásainak, többek között a Covid, a rák és a káros anyagok témakörében.
Szerző(k): Zádori BenceA tudomány jelen állása szerint az embernek kétszer nő a foga. Egy új gyógyszer azonban rácáfolhat erre.
Szerző(k): Zádori BenceHarmincévnyi folyamatos emelkedés után csökkentek a K+F ráfordítások, ötödével bezuhant a kutatóhelyek száma, és 4,5 százalékkal esett a tudósok száma is, ez derül a KSH tavalyi évet összefoglaló adatsorából.
Szerző(k): Koncsek RitaSzerdán az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága élő közvetítésben három tanú régóta várt vallomását hallgatta meg az azonosítatlan légi jelenségekkel (UAP) kapcsolatos tapasztalataikról.
Szerző(k): Horváth Tibor