Egyelőre nem kommentálták érdemben a legnagyobb távközlési szolgáltatók a konvergenciaprogramban szereplő új adóról szóló kormányzati elképzelést, amely szerint a telefonhasználatnál minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint adót szednének.
Szerző(k): MTI-EcoA második Széll-Kálmán terv a kiadáscsökkentő elképzelések mellett tartalmazza a távközlési adót, amelyet idén, a pénzügyi tranzakciós adót, amelyet 2013 elejétől vezetnék be, és a kockázati biztosításokat is súlyos adók terhelnék.
Szerző(k): NAPIBár az Európai Bizottság már tavaly szeptemberben felszólította Magyarországot, hogy az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen távközlési adót törölje el, ennek azóta sem tettünk eleget, így az ügyet a Bizottság holnap az Európai Bíróság felé továbbítja.
Szerző(k): portfolio.huVisszatér a mobilszolgáltatók különadója Horvátországban; a szolgáltatókat megdöbbentette az intézkedés.
Szerző(k): MTI-EcoElsősorban a montenegrói üggyel kapcsolatos költségek és a távközlési különadó miatt gyenge, az elemzői várakozásoktól elmaradó eredményt ért el a Magyar Telekom az első három negyedévben. A menedzsment megerősítette előrejelzéseit.
Szerző(k): NAPIMagyarország továbbra sem kívánja módosítani az ágazati különadóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott magyar szabályozás teljes mértékben megfelel a közösségi jognak - olvasható az NGm közleményében.
Szerző(k): NAPIAz Európai Bizottság ugyan felszólította Magyarországot a távközlési szektorra kivetett különadó eltörlésére, azonban korai lenne még az öröm a Telekom részvényesei részéről. Az ügy még évekig húzódhat.
Szerző(k): NAPI